Bár még nem próbálták ki őket, George Russell elégedett a tavaszi kényszerszünetben az F1 döntéshozói által meghozott szabálymódosításokkal. A Mercedes pilótája szerint ennél drasztikusabb változásokkal a sport jelenleg inkább a Forma–2-re hasonlítana.
Április 20-án jelentette be a sport, hogy az F1, az FIA a csapatok és a motorgyártók döntésének értelmében az e hétvégi Miami Nagydíjtól kezdődően új technikai szabályok lépnek életbe elsősorban az autók elektromos hajtására vonatkozóan, amelyekkel az idény első három futamán felszínre került problémákat igyekeznek orvosolni.
Egy határérték, amelyről a tanácskozások során szó volt, végül nem változott: az elektromos hajtás továbbra is maximálisan 350 kW-ot képes hozzáadni az autók teljesítményéhez, noha felmerült, hogy az autók energiaigényének mérséklése érdekében ezt 200 kW-ra csökkentsék.
„Ha az emberek tényleg azt akarják, hogy csak 200 kW-ot adjon le az elektromotor, akkor azzal az erővel akár az F2-ben is versenyezhetünk. De amit akartunk, az teljesült, az FIA intézkedett a panaszaink ügyben. Persze lesznek olyanok, akiknek nem tetszik a változás, különösen a mezőny hátsó felében állók között” – fogalmazott Russell.
Bár az új szabályokkal az autók várhatóan lassulnak, a Mercedes pilótája igyekezett elébe menni a kritikáknak.
„Fel kell tenni a kérdést, hogy mit akartunk elérni a változtatásokkal. A lehető leggyorsabb köridőt akartuk elérni?”
„Vagy inkább azt, hogy csökkentsük az autók közötti sebességkülönbséget, és ezzel a potenciálisan veszélyes helyzetek számát? Talán azt, hogy az autók ne veszítsenek sebességet az egyenesek végén? Esetleg azt, hogy ne gázelemelésekkel kelljen teljesíteni az időmérős kört?”
„A legnagyobb aggodalmunk az időmérős kör alatti lift and coast volt, és ez most eltűnt. Az egyenesek végén látott sebességvesztésnek szintén vége. Az előzéseknél tapasztalható sebességkülönbség csökkentése szintén elintézve” – idézi a britet a racingnews365.
Bokszutcai sejtések szerint a módosítások nem akkora horderejűek, hogy jelentősen befolyásolják a szezon első futamai során kirajzolódott erősorrendet. A Cadillac versenyzője, Valtteri Bottas szerint nem is lett volna sportszerű, ha a versenyzés jobbá tételének szándékába burkolva a többi csapat olyan változások mellett kardoskodott volna, amelyek elveszik az eddigi mindhárom futamot megnyerő Mercedes előnyét.
„Van ez a WhatsApp-csoportunk, amiben Japán után elég sokat beszélgettünk és szavazásokat is tartottunk. Egy hullámhosszon vagyunk. Azt hiszem, mindenki egyetért abban, hogy ez helyes irány, de persze meg kell néznünk, hogyan működik a gyakorlatban. Lehetett volna nagyobbat is változtatni, de érthető, hogy szezon közben nem akarjuk büntetni azokat, akik eddig jó munkát végeztek” – mondta erről Bottas.

