KezdőlapFormula 1Az Olasz Nagydíj végjátéka jól összegzi Ricciardo idei évét

Az Olasz Nagydíj végjátéka jól összegzi Ricciardo idei évét

-

Daniel Ricciardo idei teljesítményéhez képest remek versenyt futott Monzában, ám a futamot így sem tudta befejezni egy technikai probléma miatt.

A McLarentől év végén távozó ausztrál idén hatodik alkalommal szerezhetett volna pontot, ám a két Lesmo kanyar között kénytelen volt félrehúzódni a nyolcadik helyről, mindössze hat körrel a verseny vége előtt.

„Természetesen szomorú vég volt” – nyilatkozta. „Sajnos 2022 elég szomorú volt számomra a versenyzés szempontjából, de ez van. Egyszerűen kikapcsolt az autó. Nem éreztem semmilyen figyelmeztető jelet. Bementem az egyes Lesmóba, és ennyi.”

Ricciardo azzal, hogy ilyen kevéssel a verseny vége előtt esett ki, gyakorlatilag le is zárta azt mindenki számára, hiszen a safety car fázis után már nem maradt idő semmilyen újraindításra, ez pedig sokáig beszédtéma is volt. Az ausztrál egyértelműsítette, hogy semmit sem tudott tenni a biztonsági autó elkerülése érdekében.

„Mivel minden kikapcsolt, sebességben voltam. Megpróbáltam minél hamarabb lehúzódni az ideális ívről a belső oldalra, egy biztonságos helyre, de nem láttam semmilyen olyan helyet, ahol megállhattam volna, így csak leparkoltam a füvön, és ennyi volt” – magyarázta. „Nyilvánvalóan megpróbáltam a lehető leggyorsabban kiszállni az autóból, és megtettem mindent, amit tudtam. Kár volt ezért, de nem tehettem semmit. Magán a versenyen természetesen azért küzdöttem, hogy Gaslyt magam mögött tartsam. Ő gyorsabb volt, így büszke voltam arra, hogy nem hibáztam. De bárcsak lett volna még néhány tized bennem.”

Forrásgpfans.com