KezdőlapFormula 1Az új szabálytervezet megoldás lesz a Forma-1 számára?

Az új szabálytervezet megoldás lesz a Forma-1 számára?

-

A Motorsport Világtanács nemrég hagyta jóvá a következő néhány év szabálymódosításait – de vajon ezek választ jelentenek a Forma-1 legégetőbb problémáira?

Először is, a sorozat extrém módon és fenntarthatatlanul drága. Egy új csapat számára a belépés is szinte lehetetlen, a jelenlegi gyártók is folyamatosan a kilépéssel kacérkodnak, ráadásul a néhány évente bekövetkező nagyobb szabálymódosítások olyan mértékben növelik meg a költségeket, hogy egy kisebb csapatnak lehetetlen felzárkózni.

Másodszor pedig ott van az előzések problémája, ami már régóta napirenden van. Ezt a 2021-es szabályváltozások voltak hivatottak megoldani, de ezt egy évvel későbbre halasztották. Az idő megmondja, tényleg hatékonyak lesznek-e majd.

Egészen eddig mindkettő évtizedek óta a Forma-1 velejárója volt, most azonban mindkét probléma megoldásra kerülhet.

Amikor 2010-ben felmerült a költségvetési sapka ötlete, három új istálló is csatlakozott a bajnoksághoz, emellett pedig a Mercedes gyári csapatként tért vissza, miután felvásárolták a Brawn GP-t.

A korlátozás azonban nem valósult meg, így az új csapatok a mezőny végén ragadtak, mielőtt néhány évvel később végleg eltűntek a porondról.

Most azonban a költségsapka mellett az aerodinamikai fejlesztés mértékét is korlátozzák majd. Az új szabályok értelmében ezentúl az előző évi konstruktőri állás alapján levonnak, vagy hozzáadnak a meghatározott szélcsatornás időkerethez az adott csapat esetében.

Ezzel akadályoznák meg, hogy hosszan tartó dominancia alakuljon ki. A csapatok szerepének háttérbe szorulása pedig jobban kiemelné a pilóták tehetségét.

Viszont az új aerodinamikai szabályok a kanyartempó csökkentésével lassabb köridőket eredményeznek majd. Az előzések mesterséges könnyítése ráadásul eléggé hasonló a DRS koncepciójához.

Hogy végül jobban kiegyenlítődik-e a bajnokság, az még kérdéses, mindenesetre papíron működik a dolog.