A Haas újonc versenyzője, Oliver Bearman a mezőny állandó tagjaként teljesített legelső F1-es edzésén összetörte az autóját. Elismerte, hogy túl sokat akart túl korán.
Az F2-ből előléptetett Bearman tavaly három alkalommal beugróként már versenyzett az F1-ben, de annak állandó tagjaként rögtön elkövetett egy olyan hibát (a baleset videón a cikk végén látható), amiből célszerű lenne minél kevesebbet elkövetnie, ha hosszú távra tervez.
„Túl sokat akartam, túl korán. Ilyen a hozzáállásom, ami nem jó az F1-ben – idézte az Autosport. – Az F2-ben egyből az időmérő jön az edzés után, míg az F1-ben két további edzés is van közöttük [kivéve, amikor sprintfutam van – a szerk.], ezért nem szükséges egyből a határon vezetni. Ma túllőttem a célon, teljes mértékben az én hibám volt. Túl meredeken forgattam el a kormányt a 10-es kanyar csúcspontjánál, amitől szélesre csúsztam, és a bukkanókon elvesztettem az uralmat az autó fölött.”
Innentől már csak utas volt, és balszerencséjére Melbourne-ben nincsenek nagy bukóterek, főleg nem aszfaltozottak, ezért a falnak csapódott. A Haas annyira megrongálódott, hogy Bearman a második gyakorláson nem tudott részt venni, és új motort is be kellett szerelni az autójába, és csak később derül ki, kukába kell-e dobni máris az egyik erőforrását, ami később valamikor rajtbüntetést fog maga után vonni.
A fiatal brit versenyző hozzátette, „csak bocsánatot tudok kérni a szerelőktől, jövök nekik néhány sörrel vasárnap.”
A sizeable shunt for Ollie Bearman in FP1 😢
He thankfully walked away from the incident unharmed#F1 #AusGP pic.twitter.com/U4wEvf4HyB
— Formula 1 (@F1) March 14, 2025