KezdőlapFormula 1Binotto szerint a Ferrari motorja 40-50 lóerővel van lemaradva

Binotto szerint a Ferrari motorja 40-50 lóerővel van lemaradva

-

Mattia Binotto szerint az új motorjuk segítségével sem fogják tudni jövőre elkapni a Mercedest.

A Scuderia erre az évre kénytelen volt új hajtáslánccal készülni, ugyanis a 2019-es modell kapcsán találtak egy olyan kiskaput, amit a riválisok hatására az FIA „becsukott.” A téli tesztidőszak alatt már mondogatták a vörösök, hogy idén nem fognak közvetlenül a csillagosok nyakán lihegni, és ez a jóslatuk be is igazolódott. Épp ezért arra szánták el magukat, hogy 2021-re egy új motort alkotnak.

A svájci-olasz csapatfőnök korábban elmondta, hogy nagyon elégedett a Scuderia új erőforrásának állapotával. A 51 éves vezető ugyanakkor kihangsúlyozta, hiába kecsegtetőek az adatok, amiatt, hogy kevesebb időt tölthetnek a motorok a próbapadon 2021-től, a mérnöki kreativitás már nem szárnyalhat annyira.

,,Jelenleg nem nekünk van a legjobb erőforrásunk, ám jövőre már egy teljesen új motorral fogunk menni. Utolérhetjük vele majd a Mercedest? Talán ez túl nagy kérés lenne, ugyanis ezt azt jelentené, hogy 40-50 lóerőt kellene találnunk. Ám ha már csak a Hondával vagy Renault-val pariba lehetnénk, az igazán figyelemre méltó előre lépés lenne. Nem szabad elfelejteni, hogy csak egy motorspecifikáció lesz engedélyezve 2021-ben, a kisebb módosítások természetese kivételt képeznek. Így a hiba nem fér bele.” – nyilatkozta Binotto.