Elemében volt a Belga Nagydíj utáni sajtótájékoztatón a futamon harmadik helyen célba érő Max Verstappen, aki arról is beszélt, hogyan élte meg a rajt utáni pillanatok oda-visszaelőzéseit.

A Red Bull pilótája a második helyről rajtolt a futamon, és egy szokatlan helyen, az 1-es kanyar után, de még az Eau Rouge előtt előzte meg Kimi Antonellit a vezetésért. A két autó között az elektromos hajtás eltérő felhasználási módja okozott jelentős tempóbeli különbséget itt, majd fenn a dombtetőn is, akkor már Verstappen kárára. A holland végül a harmadik helyen fordult be a Les Combes-ban, miután Charles Leclerc is elment mellette.

„Egyértelmű, hogy túl sok energiát felhasználtam az 1-es és a 2-es kanyar között. Aztán amint átmentem az Eau Rouge-on, ránéztem az akkumulátorom töltöttségére, és tudtam, hogy nehéz menet vár rám a Les Combes-ig. Számítottam rá, hogy Kimi el fog suhanni, de aztán belenéztem a tükrömbe és még egy vörös rakétát is láttam érkezni. Ekkor azt gondoltam magamban, jobb lesz, ha tartom magam ezen az íven, mert ha elmozdulok, akkor légikatasztrófát szenvedünk” – fogalmazott Verstappen, hasonlatával arra utalva, hogy ha nagy tempókülönbséggel fut rá az egyik autó a másikra, fennáll a veszélye, hogy akár a kerekek érintkezése által elrugaszkodik a talajtól és a magasba repül. „Szóval elképesztő, mekkora különbségek jelentkeztek.”

Az utóbbi két verseny Silverstone-ban és Spában eléggé ráerősített az idei szabályok gyenge pontjaira, az autók energiaszegénységére, ezek után pedig a mezőny tagjai számára egészen felértékelődik az e hétvégi Magyar Nagydíj a viszonylag lassú és kanyargós Hungaroringen, ahol Verstappen is normálisabb versenyzést vár.

„Jó érzés lesz Magyarországra menni, egy olyan pályára, ahol kevésbé korlátoz minket az energiahasználat. De attól még nem vagyok benne biztos, hogy ez jó helyszín lesz számunkra, hiszen ott meg jó kanyarodási teljesítményre lesz szükségünk, szóval lehetetlen megjósolni, mennyire leszünk erősek” – fogalmazott.

A dobogósokat még reagáltatták arra is, hogy a Mercedes hétvégi tapasztalatai szerint az elektromos rásegítés következetlenül működött Spában, olykor nem a pálya megfelelő pontjain aktiválódott, és a versenyzők vezetési stílusában nem is találtak erre magyarázatot. Miután Kimi Antonelli és Charles Leclerc kifejtősebb válaszban erősítették meg, hogy ők is szoktak ilyet tapasztalni, Verstappen csak ennyit tett hozzá:  

„Hát igen, üdv a 2026-os F1-ben! Néha olyan, mint elveszni a dzsungelben.”