Monacóval ellentétben a Szingapúri Nagydíj előtt összejött a beszélgetés Lewis Hamilton barátnője, Kim Kardashian, valamint a jelenleg szakértőként dolgozó korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle között. Az interjú nem volt túlságosan tartalmas, de a legutóbbi találkozásukhoz képest ez is előrelépés.

A legtöbb helyszíni F1-es közvetítésnek része, hogy a futam előtt készül néhány interjú a rajtrácson. Az Egyesült Királyság esetében azonban ez már igazi hagyomány, hiszen a Sky Sports szakértőjeként dolgozó korábbi Forma–1-es versenyző, Martin Brundle rendszeresen végigjárja a rajtrácsot, hogy rövid interjúkat készítsen a sorozaton belül vagy éppen azon kívül ismert hírességgel.

Néha azonban előfordul, hogy a másik fél ebben egyáltalán nem partner, ebből rendszerint kínos jelenetek szoktak kisülni. Monacóban is ez történt, amikor Lewis Hamilton barátnőjét, Kim Kardashiant szólította meg, ám az amerikai médiaszemélyiség kétszer is ignorálta őt. Ezután Brundle, kvázi odaszúrva neki, a nézőknek elmondta, hogy olyan szupersztárok, mint Michael Douglas vagy Catherine Zeta-Jones készségesen állnak rendelkezésre.

Kardashian Szingapúrba is elkísérte Hamiltont, és mit ad isten, a 67 éves exversenyző ismét megtalálta őt. Ezúttal pedig már történt beszélgetés kettőjük között. „Helló, Kim! Hogy vagy? – szólította meg Brundle, abban reménykedve, hogy most választ is kap. Kardashian pedig pontosan tudta, kivel áll szemben.

„Talán nem ismertem a szabályokat? Rosszul indult a dolog?” – utalt vissza az első találkozásukra. „Nem, semmi gond – reagált Brundle. – Nagyszerű, hogy itt vagy, Kim, ezen a nagydíjon. Mit gondolsz a Forma–1 izgalmas világáról?” „Szerintem lenyűgöző, szórakoztató és őrült, még soha nem láttam ilyet – válaszolta az interjúalany. – Elképesztő.”

ESPN F1@ESPNF1

Lewis and Kim in Singapore 🥹

Brundle ezután rátért a futamot a harmadik helyről váró Hamiltonra, és kijelentette, honfitársa jó formában van. „Igen – érkezett a reakció. – Remélem, hogy ma este minden jól alakul.” A kilencszeres F1-es dobogós ezt követően megkérdezte Kardashiantól, hogy párja szerinte magabiztosnak tűnik-e. „Igen, nagyon magabiztosnak – jelentette ki. – Én is az vagyok. Csak a legjobbakban reménykedünk.”

Brundle nem tett fel több kérdést, hanem elköszönt, és ment tovább, hogy újabb interjúalanyt vadásszon. A beszélgetés tehát nem volt túlságosan tartalmas, de egyrészt ilyenkor nyilvánvalóan nem is lehet mély diskurzust folytatni, másrészt az előző alkalomhoz képest ez is nagy előrelépés. Hamiltonnak egyébként nem sikerült jól a verseny, hiszen egy rossz stratégia után végül hatodikként ért célba.