KezdőlapFormula 1Ez az egyértelmű célja a McLarennek a szezon hátralevő részére

Ez az egyértelmű célja a McLarennek a szezon hátralevő részére

-

A McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl elárulta, hogy a csapatának első sorban miben kell fejlődnie. A wokingi istálló legfőbb célja az időmérős tempójuk javítása, ugyanis a Spanyol Nagydíjon nem voltak képesek tartani a lépést a legközvetlenebb riválisukkal, a Ferrarival.

A McLaren idén ott folytatta, ahol a tavalyi szezonban befejezték: tartják a konstruktőri bajnokság harmadik helyét öt ponttal a Ferrari előtt, akik 2020-hoz képes sokkal jobban kezdték a szezont.

A maranellói istálló legnagyobb reménysége Charles Leclerc a negyedik helyen végzett a barcelonai versenyen. Eközben a két McLaren Daniel Ricciardo és Lando Norris mindössze egy helyet bírt javítani a rajthelyén és így csak egy hatodik és egy nyolcadik helyet tudtak elhozni Spanyolországból.

A Vörösök eddig legalább az egyik autójukkal mindkét McLarent verni tudták az időmérőkön, ráadásul a spanyol futam végén az olaszok először szereztek több pontot a Zak Brown által birtokolt csapatnál.

A rossz időmérős teljesítmények miatt Lando Norrisnak és Daniel Ricciardonak is rengeteget kell előznie a futamokon, ami egyáltalán nem előnyös. Seidl szerint pont emiatt kell javítani a kvalifikáción nyújtott teljesítményükön, hogy mindezt elkerüljék.

„Ha megnézzük a barcelonai hétvégét, akkor egyértelműen látszik, hogy a Ferrari jobb munkát végzett,” – mondta a wokingi istálló csapatfőnöke. „A szezon eddigi képe pedig azt mutatja a mi szemszögünkből nézve, hogy jobbaknak kell lennünk a szombati időmérőkön.

„Ha jól szerepelsz az időmérőkön, akkor a vasárnapi versenyeken is egyszerűbb dolgod lesz. Az etapokat normális tempóban, nyomás nélkül teljesítheted úgy, hogy közben nem kell folyamatosan hátrafelé nézned. Ezt párszor már sikerült végrehajtanunk azon futamokon, ahol jól tudtunk rajtolni és természetesen a tempónk is kimagasló volt. Ez az egyértelmű célunk.”

Seidl hozzátette, hogy egyálalán nem érte őket meglepetésként a Ferrari remeklése, azonban elégedett volt azzal, hogy a csapata 12 ponttal hagyhatta el a Circuit de Catalunyát.

„Ha Barcelonában a versenyzőid a hetedik és a kilencedig helyről rajtolnak, majd a hatodik és a nyolcadik helyen érnek célba, az egy erős teljesítménynek számít,” – folytatta a belga szakember.

„Ez a 12 pont jónak számít egy olyan helyszínen, ahol a Ferrari erősebb volt nálunk. Ezzel pedig mindössze hat pontot buktunk velük szemben a konstruktőri bajnokságban.

„Jó érzés, hogy még mi vagyunk előrébb hozzájuk képest a gyártók versenyében, azonban véleményem szerint a kettőnk csatája akár az év végéig is eltarthat majd.”