back to top
KezdőlapFormula 1„Ezrével halnak meg a gyerekek, és semmit sem tehetünk“  - Hamiltonnak nem...

„Ezrével halnak meg a gyerekek, és semmit sem tehetünk“  – Hamiltonnak nem csak a versenyzésen jár az esze

-

Lewis Hamiltont elszomorítja a Palesztina és Izrael által folytatott háború. A hétszeres világbajnok furcsán is érzi magát, hogy emiatt egy szűk buborékban kell lenniük az Abu-dzabi Nagydíj paddockájában a mostani hétvégén.

A korábbiakban még az is benne volt a pakliban, hogy a szóban forgó háború miatt törölni kell az Abu-dzabi Nagydíjat, miután a helyszín túlságosan közel van a háborús eseményekhez. Ez végül nem történt meg, de elővigyázatossági okokból a versenyzők és a csapatok egy szűk buborékban vannak, ami azt jelenti, hogy nem mehetnek akárhova a pályán kívül.

Hamilton már korábban is kifejezte a szomorúságát azzal kapcsolatban, hogy a két ország konfliktusa számos emberéletet követelt már a háború alatt. A Mercedes brit kiválóságát olyannyira felkavarják az események, hogy Abu-dzabiban nem képes csakis kizárólag a versenyzésre gondolni.

„Mindenki számára nagyon furcsa, hogy egy buborékban kell itt tartózkodnunk – fogalmazott a 103-szoros futamgyőztes, aki legutoljára a 2021-es Szaúd-Arábiai Nagydíjon állhatott a dobogó legmagasabb fokán.

„Megérkeztünk a helyszínre, de senkin nem lehet látni semmilyen fajta pozitivitást ebben a buborékban. Nagyon minden nap azzal a tudattal felkelni, hogy gyerekek ezrei szenvednek, halnak meg, és ez ellen semmit nem tehetünk. A világ pedig csak megy a maga útján, és végtelen csalódott vagyok amiatt, ahogyan ezt a helyzetet egyes országok és kormányok kezelik.”

„2023-ban vagyunk, de nem úgy néz ki, mintha tanultunk volna a múlt hibáiból. Nehéz dolog mentesíteni magadat ezen dolgok alól, és a munkádra koncentrálni. Ez mindenhol jelen van a közösségi médiában, és nem telik úgy egy egyetlen nap sem, hogy ne jelenne meg a híradóban valami az ottani eseményekről. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy még a legsötétebb napokon is próbálsz pozitív maradni.”

Bármennyire kegyetlen dolog a közelben zajló háború, Hamiltonék nagyon fontos hétvége előtt állnak, ugyanis a konstruktőri bajnokságban mindössze 4 ponttal előzik meg a Ferrarit. Az olaszok a jó lendületüket szeretnék Abu-dzabiban is kamatoztatni, és megszerezni a 2. pozíciót a gyártók versenyében.