A Forma–1-es csapatfőnökök megszavazták a 2024-es szezon legjobb tíz versenyzőjét, az eredmény pedig olyasmit mutatott, amit még soha.
Szokás szerint az idei szezon után is tartott szavazást az F1 az idei év 10 legjobb pilótájáról. Most a csapatfőnökök voksolását tették közzé először (ha pilóták értékelése nem lesz, akkor utoljára), és most nem történt ahhoz hasonló nevetséges döntés, ami tavaly, amikor az egyik csapatfőnöknél a létező összes rekordot megdöntve vb-címet nyerő Max Verstappen az első kettőbe sem fért be.
Nevetségessé tette magát az egyik F1-es csapatfőnök Verstappen lehúzásával
A szavazás ezúttal is titkos volt, a csapatfőnököknek pedig a top 10-es listájukat kellett leadni, majd az összesítésnél az F1-es pontrendszer alapján értékelték a voksokat. A végeredmény olyasmit mutatott, amit a szavazás 7 éves története során még soha, ugyanis először fordult elő, hogy valaki maximális pontszámot kapott, azaz a csapatfőnökök egyöntetűen őt jelölték az első helyre. Ez a valaki természetesen Max Verstappen, aki azzal érte ezt el, hogy nem a legjobb autóval is világbajnok lett, így a jelek szerint már a csapatfőnökök sem mondhatták, hogy csak a Red Bull miatt nyert.
A holland mögötti sorrend a hetedik helyig leképezte a 2024-es szezon valós végeredményét, hiszen a szavazatok alapján Lando Norris lett a második, Charles Leclerc a harmadik, Oscar Piastri a negyedik, Carlos Sainz az ötödik, George Russell a hatodik, Lewis Hamilton pedig a hetedik. Norris, Leclerc és Sainz egy, Piastri és Russell pedig három helyet javított a tavalyi eredményéhez képest, míg Lewis Hamilton kettőt rontott.
A nyolcadik helyre a tavaly a top 10-ben nem szereplő Nico Hülkenberget szavazták be a csapatfőnökök, akik közül csak egy nem tette a németet a legjobb tízbe. A legnagyobb visszaeső Fernando Alonso lett, aki a másodikról a kilencedik helyre zuhant vissza a listán, azaz a csapatfőnökök szerint nemcsak az Aston Martin esett vissza, hanem a spanyol veterán sem nyújtotta azt, amit 2023-ban, amikor 8 dobogós helyezéssel zárta az évet. A tizedik helyre a tavalyi listáról szintén lemaradó, az Alpine-nak az idén dobogós helyezést szerző Pierre Gasly fért oda.
A szavazás végeredménye:
Helyezés | Pilóta | Pont | 2023-hoz képest |
---|---|---|---|
1 | Verstappen | 250 | ugyanaz |
2 | Norris | 178 | + 1 |
3 | Leclerc | 121 | + 1 |
4 | Piastri | 113 | + 3 |
5 | Sainz | 110 | + 1 |
6 | Russell | 86 | + 3 |
7 | Hamilton | 54 | – 2 |
8 | Hulkenberg | 39 | új a listán |
9 | Alonso | 27 | -7 |
10 | Gasly | 21 | új a listán |