84 évvel ezelőtt ezen a napon, április 18-án született Jochen Rindt, az F1 egyetlen posztumusz világbajnoka. Az osztrákok klasszisa 28 évesen, az 1970-es Olasz Nagydíj egyik szabadedzésén vesztette életét, de a pontversenyben már nem tudták őt utolérni.
Rindt 1942. április 18-án látta meg a napvilágot Németországban, élete pedig már fiatalon tragikus fordulatot vett, szülei ugyanis életüket vesztették a második világháború során a hamburgi bombázásokban. A sérülések sem kerülték el őt fiatalon: síelés közben combnyaktörést szenvedett, és a beavatkozások után az egyik lába 4 centiméterrel rövidebb lett a másiknál, így egész hátralévő életében sántított.
Mindez azonban nem akadályozta meg a versenyzésben, amelyhez 1961-ben kapott kedvet. Ekkor Helmut Markóval, a Red Bull tavaly visszavonult tanácsadójával együtt látogatott ki a Nürburgringen rendezett Német Nagydíjra. Új hőse a második helyen célba érő Wolfgang von Trips lett, de a bajnoki címért küzdő pilótát nem sokáig csodálhatta, ugyanis a Ferrari németje a következő, monzai fordulóban halálos balesetet szenvedett, ráadásul rajta kívül 13 néző is életét vesztette.
Két évvel később Rindt vett részt első versenyén, amelyen veszélyes vezetés miatt kizárták, de mivel nem ismerte a jelzéseket, a fekete zászló ellenére is a pályán maradt. Ez a versenyzési stílus jellemző volt rá pályafutása korai szakaszában: gyors volt, de elképesztően vakmerő. Ugyanebben az évben a Formula Junior budapesti futamán is részt vett, és kis híján katasztrófa sújtotta övezetté változtatta a Városligetet, amikor autójával majdnem a nézők közé repült.
Jochen Rindt
Egy évvel később egy Brabham volánja mögött a Forma–1-ben is bemutatkozhatott, de a sportág egyetlen zeltwegi futamán műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. Első éveiben aztán rendre megbízhatatlan autókat kapott a Coopertől, majd ismét a Brabhamtől, ez alól az 1966-os szezon jelentett kivételt. Ekkor háromszor is felállhatott a dobogóra, és Jack Brabham, valamint John Surtees mögött a harmadik helyen zárt az összetettben.
1968-ig sokkal inkább a keserű kiesések, mintsem a jó eredmények voltak jellemzők F1-es pályafutására, de ez nem jelenti azt, hogy más területen ne érték volna örömteli pillanatok: 1965-ben például Masten Gregoryval és Ed Hugusszal együtt megnyerték a Le Mans-i 24 órás versenyt. Mindezt úgy, hogy az elején lefulladt az autójuk a bokszban, Rindt pedig már át is öltözött utcai ruhába, mert azt hitte, hogy kiestek (ahogyan az egyébként a másik három próbálkozása során történt). 30 perc után viszont folytatni tudták a körözést, majd óriási felzárkózást bemutatva felállhattak a dobogó tetejére.
Ugyanebben az évben találkozott Bernie Ecclestone-nal — a brit üzletember az 1958-as Marokkói Nagydíjon vesztette el ügyfelét, Stuart Lewis-Evanst, akivel szoros barátságot ápolt, onnantól kezdve pedig sokáig nem is foglalkozott a motorsporttal, de Rindttel szintén közeli kapcsolatba került, 1966-ban pedig megállapodtak, hogy ő lesz az osztrák versenyző tanácsadója.
1968 végén döntési helyzet elé kerültek, ugyanis a Lotus ajánlatot tett Rindtnek. Az akkor 26 éves versenyző tisztában volt vele, hogy a legendás Colin Chapman gyors autókat épít, de azzal is, hogy ezek a kocsik kifejezetten veszélyesek. A másik lehetősége az volt, hogy marad a Brabhamnél. Ecclestone ekkor úgy fogalmazta meg a helyzetet, hogy aligha gondolta, hogy sejtésének mindkét része beigazolódik.
„1968 végén a Brabham-féle Goodyear- és a Lotus-féle Firestone-szerződés közül választhattunk – emlékezett vissza David Tremayne F1-es újságírónak. – Azt mondtam neki, hogy »ha meg akarod nyerni a világbajnokságot, nagyobb esélyed van a Lotusnál, mint a Brabhamnél. Ha életben akarsz maradni, nagyobb esélyed van a Brabhamnél, mint a Lotusnál.«”
Rindt vezetési stílusa ekkorra egyébként már jelentősen átalakult, és sokkal higgadtabban versenyzett. Ebben jelentős szerepet játszott Jim Clark tragédiája, aki 1968 áprilisában egy Forma–2-es futamon vesztette életét. Az osztrák pilótát több szempontból is megrázta a kétszeres világbajnok elvesztése, hiszen egyrészt sok időt töltöttek egymás társaságában, másrészt felmerült benne a gondolat, hogy ha a sportág akkoriban egyöntetűen legjobbnak tartott alakjával megtörténhet ilyesmi, akkor ő mire számíthat.
Előre tudta, hogy meg fog halni? – ezen a napon ment el a Forma–1 egyik legnagyobbja
Az 1969-es szezon elején Rindt pechszériája tovább folytatódott, ami a megbízhatatlanságot illeti. A kiesések közül a Spanyol Nagydíjat kell mindenképpen megemlíteni, ahol előbb csapattársa, a címvédő Graham Hill, majd ő is óriási balesetet szenvedett a hátsó szárny leszakadása miatt. Az osztrák versenyző az orrát törte, míg két pályabíró szintén megsérült, egyikük a fél szemére megvakult. Rindt érthető módon nagyon dühös volt a történtek miatt.
A szezon második felében háromszor is felállhatott a dobogóra, ezek közül Watkins Glenben győzni tudott. Élete első F1-es diadalának azonban nem örülhetett felhőtlenül, ugyanis Hill súlyos balesetet szenvedett, igaz, ez most leginkább a saját felelőtlensége miatt történt: miután lefulladt, kiszállt, hogy megtolja az autót, de miután visszaült, nem kapcsolta be rendesen az övét. Mielőtt visszaért volna a bokszba, az egyik abroncsa felrobbant, ő pedig kirepült a kocsiból és mindkét lába eltört.
Az 1970-es idény nem indult jól Rindt számára, ugyanis az első négy fordulóból három alkalommal pontot sem szerzett. Igaz, a szezon harmadik futamát, a Monacói Nagydíjat megnyerte, méghozzá igencsak emlékezetes körülmények között – a verseny végén jelentős hátrányt dolgozott le Jack Brabhammel szemben, aki az utolsó kör utolsó kanyarjában falnak ütközött, riválisa pedig elorozta előle a győzelmet.
Rindt az utolsó pillanatban vette át a vezetést az 1970-es Monacói Nagydíjon
A következő négy futam aztán csodálatosan alakult Rindt szempontjából, hiszen mindegyiket megnyerte. Pontosabban csupán az eredményeknek örülhetett, ugyanis Zandvoortban életét vesztette legjobb barátja, Piers Courage. A brit pilóta autója kigyulladt, ő pedig már nem tudott kimenekülni a roncsok közül.
A Lotus versenyzőjét nagyon komolyan elgondolkodtatta az eset, és a visszavonulás is megfordult a fejében.
Ecclestone azt tanácsolta neki, hogy ha abba akarja hagyni, akkor azonnal tegye meg, de erre nem volt hajlandó.
Az akkoriban már csak néhány F1-es futamon részt vevő Dan Gurney később elárulta, hogy Rindt nem akarta veszni hagyni a vb-cím lehetőségét, de eldöntötte, hogy ha sikerrel jár, akkor befejezi. Markónak azonban más információi voltak: a fél szemébe kerülő balesete után a Red Bull F1-es sikereiben kulcsszerepet játszó szakember úgy tudja, hogy honfitársa már megállapodott Chapmannel az 1971-es szezonra.
Utólag nézve persze teljesen mindegy, ugyanis az Olasz Nagydíj hétvégéjén bekövetkezett az újabb tragédia. A szombati szabadedzésen a mezőny több tagja is hátsó szárny nélkül ment ki a pályára a nagyobb végsebesség érdekében, ami manapság nyilvánvalóan elképzelhetetlen. A Parabolica előtt Rindt autója kitört, és bár ő próbálta megfogni, végül kivágódott balra és a szalagkorlátnak csapódott. A versenyzőtársak közül sokan azonnal a helyszínre értek, köztük a címvédő, a később még két világbajnokságot nyerő Jackie Stewart is, aki szintén baráti viszonyt ápolt az osztrák pilótával.
„Peter Gethin mondta el, hogy mi történt, utána Ninát [Rindt felesége – a szerk.] informáltam, de a részleteket nem tudtam – idézte fel a Beyond The Grid podcastban Stewart. – Ezután a versenyirányításhoz mentem, és megkérdeztem, mi a helyzet a pilótával, de nem tudták. Én viszont erősködtem, hogy mondják már el, mert itt van a felesége, és vissza fogok menni hozzá. Erre azt mondták, hogy szerintük jól van, de nem tudják pontosan. Nem voltam megelégedve a reakciójukkal, de azt őszintén nem gondoltam volna, hogy Jochen meghalt. Utána visszatértem Ninához, de ő addigra elhagyta a helyszínt. Aztán elszaladtam a kórházba, ahol először nem akartak beengedni, de mondtam, hogy én vagyok Jackie Stewart, így bemehettem. Jochen ott feküdt, és láttam, hogy halott.”
Mint később kiderült, Rindt már a baleset helyszínén meghalt.
Meghalt mellette a barátja, majd sírva beült az autóba, és körrekordot repesztett Monzában
Miután értesült a bukásról, Ecclestone szintén a Parabolicához sietett, de addigra a mentő már elindult a kórházba. A brit üzletember természetesen szintén bement barátjához, de ahogyan Stewart, úgy ő is csak rossz híreket kapott. Az F1 későbbi vezérét annyira megrázták a történtek, hogy később tudatosan nem alakított ki szoros kapcsolatot pilótákkal.
A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy magát a balesetet fékhiba okozta, amiért Chapman ellen nyomozás indult, de később tisztázta magát a vádak alól. A becsapódás során pedig két tényező bizonyult végzetesnek: egyrészt a korlátot rosszul építették meg, másrészt Rindt nem kapcsolta be rendesen a biztonsági övet. Ennek oka ironikus módon az elővigyázatossága volt, ugyanis tűz esetén növelni akarta az esélyeit annak, hogy időben ki tud szállni az autóból. Ez viszont azt eredményezte, hogy az öv csatja végzetesen megsebesítette a torkát.
Rindt előnye 20 pont volt a futam előtt az összetettben, ami akkor több mint két futamgyőzelemnyi különbségnek számított. A Kanadai Nagydíj után eldőlt, hogy kizárólag Jacky Ickx előzheti őt meg a bajnokságban, de a belga versenyző később beismerte, hogy ilyen körülmények között nem akarta megtenni ezt. A pontverseny végül az utolsó előtti fordulóban, Watkins Glenben dőlt el, ahol a Ferrari versenyzője csak a negyedik helyen ért célba, így Rindt az F1 első és máig egyetlen posztumusz világbajnoka lett.