Max Verstappen és még három másik állandó versenyző is kiüli az Olasz Nagydíj első szabadedzését Monzában, ahol várhatóan ismét lesz lassulás az egyenesekben. Kérdés, hogy ezt melyik élcsapat tudja a legjobban kezelni. Élő tudósításunk alább olvasható.

Utolsó frissítés: 2026. szeptember 4. 13:02

Az Olasz Nagydíj első szabadedzése élőben

Élő
Live

Leclerc keményebb gumikon is gyorsabb a Mercedeseknél

A Ferrari versenyzője friss közepeseken folytatta a gyakorlást, és 304 ezredes előnnyel átvette az első helyet. Lawson a negyedik, Lindblad a hatodik pozícióba ugrott fel.

Live

Élre álltak a Mercedesek

Russell a sárga első szektor ellenére 1:23.312-vel ismét az élre állt, 332 ezreddel megelőzve Antonellit. Időközben a Sky Sportson közölték, hogy Herta hidraulikus probléma miatt állt meg.

Zöld

Újraindult az edzés

Ahogyan leírtuk az előző bejegyzést, jött a zöld zászló, így a mezőny tagjai ismét pályára gördülhetnek. Hamarosan további javítás várható, hiszen a Mercedesek lágy abroncsokkal hagyták el a garázst.

Live

Közeledünk a félidőhöz

Már jó ideje tart a piros zászló, és immáron több mint 25 perc telt el. Ennek leginkább talán azok örülhetnek, akik most nincsenek autóban, a többieknek viszont nyilvánvalóan rosszul jön a kiesés.

Piros

Piros zászló

Közvetlenül azután hogy végre sebességbe tudták tenni a Cadillacet, megszakították az edzést. A lassítás alapján kiderült, hogy műszaki hiba történt.

VSC

VSC, Herta autója megállt

A Cadillac a két Lesmo között parkolt le. közben Norris 1:23.719-cel vette át a vezetés, 83 ezreddel megelőzve Russellt.

Live

A sérült Hadjar szerzett egy dobogót

Pontosabban visszaszerezte. Most jelentették ugyanis be, hogy az FIA Fellebbviteli Bizottsága megfosztotta Gaslyt a monacói dobogójától, így honfitársa visszakapta a pódiumot. Később részletesen is beszámolunk a hírről.

Live

Russell rontott

A 28 éves versenyző kisebb hibát követett el. Nem sokkal később Hamilton 92 ezredes előnnyel átvette a vezetést a kemény gumikon, a közepeseken lévő Piastrinak pedig további 11 ezred a lemaradása.

Live

A Red Bull állt az élre

Lawson 1:24.383-as kört futott, amivel 99 ezreddel múlta felül Leclerc-t, de utóbbi kettővel keményebb keverékeket használ. Norris 143 ezredes hátránnyal a harmadik a közepeseken.

Live

Russell bekezdett

A brit pilóta 1:25.259-cel nyitott, 526 ezreddel megelőzve Lawsont, és 824-gyel a keményeken lévő Lindbladot. Antonelli a második szektorban hibázhatott. Persze a mostani köröknek még nincs jelentőségük.

Live

Egyvalaki választott lágyakat

Lawson úgy döntött, hogy a piros oldalfalú abroncsokon kezd. Strollt leszámítva már mindenki megjárta a pályát, néhányan azóta vissza is tértek a bokszba. Hamarosan jönnek az első köridők.

Zöld

Elindult a futamhétvége

Kinyitott a bokszutca kijárata, a mezőny tagjai pedig szépen lassan ki is rajzanak a pályára. Egyelőre a kemény gumik vannak többségben, de néhány autón közepesek láthatóak. Utóbbi csoportba tartoznak a Mrcedesek.

Live

Elég meleg van

Verőfényes napsütés fogadja a mezőnyt Monzában. A levegő hőmérséklete 30, míg az aszfalté 50 fok közvetlenül a kezdés előtt.

Live

Édes a bosszú

Ezt gondolhatták a Mercedes csapattagjai, akik megviccelték Antonellit. A 20. születésnapját múlt héten ünneplő pilótának szokása, hogy az aktuális ünnepeltnek belenyomjon az arcába egy tányér tortát vagy krémet. Most viszont kamatostul visszakapta, hiszen egy szervezett akció keretében mindenki kiélhette rajta bosszúvágyát.

Előre megfontolt szándékkal indult bosszúhadjárat Antonelli ellen a Mercedesnél
Előre megfontolt szándékkal indult bosszúhadjárat Antonelli ellen a Mercedesnél
Live

Múltidézés a Ferrarinál

A Ferrari sok mindennel készült hazai hétvégéjére, többek között mind a festés, mind a versenyzők overálja révén megidézik a Michael Schumacher által használt 30 évvel ezelőtti autót. Ez utóbbi is a helyszínen van, és csütörtökön egymás mellé is állították a két gépet.

Live

Antonelli akár Russellnek is segíthet

Már jó ideje biztos, hogy a bajnoki éllovas hazai pályán motorbüntetés miatt a mezőny végéről indul, így nála most és később sem nagyon érdemes figyelni az egykörös tempót. Az olasz versenyző elmondta, mi a célja a futamra vonatkozóan, és leszögezte, hogy amennyiben szombaton eljut a Q3-ig, és a csapat megkéri rá, akkor bajnoki versenyfutás ide vagy oda, adni fog szélárnyékot Russellnek.

Részletek:

NE HASZNÁLD
Az agyonbüntetett Antonelli merész célt tűzött ki, miközben Russellnek is segíthet
Live

Verstappen kiüli a nyitótréninget

Ahogyan rajta kívül három másik állandó versenyző is. Természetesen mindez a fiatal pilóták kötelező beültetésének jegyében történik. A holland pilóta Ayumu Iwasának, Pierre Gasly Paul Aronnak, Alexander Albon Luke Browningnak, Sergio Pérez pedig Colton Hertának adja át ideiglenesen autóját.