back to top
KezdőlapFormula 1Óriási önellentmondásnak tűnik az F1 újítása

Óriási önellentmondásnak tűnik az F1 újítása

-

A most hétvégi Kínai Nagydíjon mutatkozik be az ismét átalakított sprintformátum, amely sokak szerint észszerűbb az eddigieknél. Egy szakíró viszont felhívta a figyelmet arra, hogy az F1 a saját céljaival ellentétesen cselekedett, és az új menetrend bizonyos szempontból a sprint feleslegességét igazolja.

Ezen a hétvégén öt év után tér vissza a Forma–1 Sanghajba, hogy a mezőny tagjai összecsapjanak egymással a Kínai Nagydíjon. Egyben ez lesz az idei szezon első sprinthétvégéje, ami miatt sokan aggódnak, hiszen a pályát az elmúlt időszakban nem igazán használták, ráadásul több ponton is újraaszfaltozták, és mindössze egy edzés áll a pilóták rendelkezésére az akklimatizálódáshoz.

Az viszont a helyszíntől független, hogy 2024-re ismét változtattak valamit az ilyen hétvégék formátumán. Az elmúlt három évben az időmérőt péntek, a sprintfutamot szombat délután rendezték, tavaly pedig bevezették az ún. szétlövéses kvalifikációt, amely a rövidebbik verseny sorrendjét határozta meg, és amely a szombat délelőtti, sokak által teljesen értelmetlennek tartott második szabadedzést váltotta fel.

Ami az idei évet illeti, a „normál” időmérő visszakerült oda, ahol általában lenni szokott, vagyis szombat délutánra, a másik két esemény pedig így előbbre tolódik, vagyis péntek délután a sprintkvalifikációt, szombat délelőtt pedig a sprintfutamot tartják meg. A változtatásnak egyértelműen vannak pozitív hozadékai, mindenekelőtt talán az, hogy így a sprint és az időmérő között fel lehet oldani a parc fermé-szabályokat, viszont Glenn Freeman, a The-Race.com újságírója felhívta valamire a figyelmet.

Botrányba fulladhat, a nézőknek viszont kimondottan izgalmas lehet a visszatérő Kínai Nagydíj

Az F1 anno azzal a nem titkolt céllal vezette be a sprintfutamokat, hogy a hétvége mindhárom napját feldobja valamivel. Ebből a szempontból tökéletes volt, hogy az időmérőt péntek, a sprintet szombat, míg a főfutamot szokásos módon vasárnap délután tartották meg, viszont a mostani változtatások pont ezen célok ellen szólnak.

Ami a péntek délutánt illeti, a nagydíj rajtrácsát meghatározó kvalifikációt a sprint időmérője váltja fel, amelynek nyilvánvalóan kisebb a tétje. Mindez azt jelenti, hogy a nem keményvonalas rajongók sokkal könnyebb szívvel hagyják ki teljesen a sprinthétvége első napját, mint eddig. A brit szakíró szerint ebből a szempontból az is érthetetlen, hogy a két időmérős formátum miért nem tér el jobban egymástól.

Ami pedig a szombatot illeti, az eddigi menetrend azt sugallta, hogy a nap fő eseménye a sprintfutam lesz, ám azzal, hogy délelőttre helyezték át, ez is megváltozott. Ha ugyanis semmi extrém nem történik a versenyen, akkor estére az időmérőn történtek fogják a fő beszédtémát szolgáltatni: kié lett a pole pozíció, ki fog a vártnál hátrébb rajtolni, stb.

Ráadásul az új időpont ebben az esetben is azt jelenti, hogy minden bizonnyal kisebb lesz a nézettsége az eddigieknél. Persze, ahogyan ezt mi is megtettük, lehet a változtatás mellett érvelni, de könnyen lehet, hogy ezt az F1-nél nem gondolták át eléggé. Azzal ugyanis, hogy a sprinthez kapcsolódó eseményeket jelentéktelenebbé tették, felmerül a kérdés, hogy akkor miért is van szükség erre a formátumra. Ezzel ugyanis a sportág valójában a sprintfutamok feleslegességét bizonyítja, újabb muníciót adva azoknak, akik nem kedvelik ezt az egészet.

Az F1 történelmében 2021 óta rendeznek sprinteket, ezek történetét és kifogásolható elemeit ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Új lebonyolítás jön az F1-ben és Michelisz Norbi bajnoksága is elindul, ez a menetrend