back to top
KezdőlapFormula 1Alonso kompenzálja Verstappen gondját, ha egyszer együtt versenyeznek Le Mans-ban

Alonso kompenzálja Verstappen gondját, ha egyszer együtt versenyeznek Le Mans-ban

-

Max Verstappen nem zárkózik el attól, hogy egyszer részt vegyen a Le Mans-i 24 órás futamon, de az a gondja, hogy ő nehéz pilótának számít. Éppen ezért nála könnyebb csapattársakkal szeretne versenyezni.

A Forma–1-es versenyzők esetében nem ritka, hogy F1-es karrierjük után, esetleg közben elindulnak a sportautózás, illetve a hosszútávú versenyzés csúcsának számító Le Mans-i 24 órás versenyen. A jelenlegi mezőnyből Fernando Alonso, Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen is részt vett már a legendás viadalon, előbbi kettőnek ráadásul a győzelem is összejött.

Max Verstappen jelenleg sikert sikerre halmoz, így bizonyára óriási figyelmet kapna, ha egyszer elindulna Le Mans-ban. Ez egyelőre nincs napirenden, de a holland versenyző korábban már elmondta, hogy a jövőben szívesen kipróbálná magát ezen a futamon. A háromszoros világbajnok vasárnap ott volt a Honda szokásos év végi eseményén, a „köszönetnyilvánítás napján”, ahol arról kérdezték, hogy rajta kívül kik alkotnák az ő álomcsapatát.

Fernandóval beszéltem már erről, ő pedig azt mondta, hogy csak velem akar újra elindulni – válaszolta. – Ez nagyon klassz lenne, az egyetlen [problémás] dolog, hogy Le Mans-ban nincs szabály a pilóta minimális tömegére, én pedig elég nehéz versenyző vagyok, szóval könnyű csapattársakat kell találnom, hogy ezt kompenzáljuk.”

A Forma–1-ben szintén fontos, hogy a pilóták ne legyenek túl nehezek, de mivel az autónak és a versenyzőnek összesen legalább 798 kilogrammot kell kitennie, ezért egy ponton túl már nem számít, ha valaki könnyebb, mert ennek előnyeit nem tudják kiaknázni. Le Mans-ban, illetve a WEC-ben viszont az a pár kilogramm is jelenthet némi előnyt.

Verstappen tömege egyébként az augusztusi adatok alapján 72 kilogramm. A korábban már említett Alonso 4 kilóval könnyebb nála, így a kétszeres F1-es világbajnok megfelelne ennek a kritériumnak. „Fernando meglehetősen könnyű, szóval ő elég jó lenne – folytatta a 26 éves versenyző. – Azonban találnom kellene még egy [pilótát], úgyhogy körbe kell néznem.”

Virágcsokorral búcsúztatta el Marc Márquezt a Honda Japánban (videó)

Ezen a ponton megszólalt egy másik pilóta, aki felhívta a figyelmet arra, hogy ő még Alonsónál is könnyebb. A gond csak az, hogy nem autóversenyzőről van szó, hanem Marc Márquezről, aki 11 év után hagyja el a gyári Hondát a MotoGP-ben, így az esemény részben az ő búcsúztatásáról szólt. A nyolcszoros gyorsaságimotoros-világbajnok mindössze 59 kilogramm, de természetesen csak viccelt, és egyelőre még nem akar négy kerékre váltani, ahogyan azt korábbi ellenfelei közül Valentino Rossi és Jorge Lorenzo is megtette. Verstappen hozzátette, hogy Márquez előbb még teljesítsen néhány évet a MotoGP-ben.