back to top
KezdőlapFormula 1A Ferrari főnöke poénnal reagált arra, hogy ezúttal miért nem ők profitáltak...

A Ferrari főnöke poénnal reagált arra, hogy ezúttal miért nem ők profitáltak Verstappen gyengélkedéséből

-

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc reméli, hogy csapata is akkorát lép majd előre a fejlesztéseivel, mint a McLaren Miamiban.

Max Verstappen elismerte, hogy a Miamiban a pályafutása első győzelmét szerző Lando Norris tempója nagyon erős volt, és a brit számára jókor beküldött biztonsági autó nélkül is meg kellett volna küzdenie azért, hogy az élen maradjon.

A 3. helyen végző Leclerc alig 2 másodperccel lemaradva futott be Verstappen mögött, akinek meggyűlt a baja a kemény gumival, valamint a bójával történt koccanása miatt is időt vesztett a sérült autóval. A Ferrari versenyzője elégedetten nyilatkozott. „Maxhoz mérve a teljesítményünket, pozitív hétvégét zártunk” – mondta.  

„Sokszor említettem, hogy szerintem a szezon a fejlesztéseken múlik majd. A mieink is hamarosan megérkeznek, amelyek valamelyest meghatározzák, milyen lesz az idényünk hátralevő része. Keményen kell dolgoznunk, és reméljük, hogy a mi frissítéseink is olyan jók lesznek, mint a McLarené, és segítenek jelentősen előre lépni.”

Ilyen, amikor Hamiltonnal madarat lehet fogatni egy 6. hellyel

Erre jó eséllyel már a Ferrari hazai, imolai futamán sor kerülhet két hét múlva, hiszen a bajnokság európai szakaszának kezdetén általában sok csapat vet be újításokat. Az olasz istálló főnöke, Frédéric Vasseur úgy látta, Miamiban „négy-öt autó is képes lett volna nyerni”, valamint tréfásan felelt arra a kérdésre, hogy az Ausztrál Nagydíjjal ellentétben ezúttal miért nem saját csapata profitált Verstappen gyengébb hétvégéjéből: „Otthon felejtettem a kristálygömbömet!”

A Ferrari másik pilótája, Carlos Sainz ugyanis például úgy érezte, neki is volt esélye a győzelemre, hiszen Norris előtt haladt, amikor kihívták kerékcserére, pedig ha egy körrel tovább kint marad, szintén óriásit nyert volna a biztonsági autós fázissal.

Norris: Tavaly még agyaltam volna azon, hogy Verstappen üldöz