back to top
KezdőlapFormula 1Ferrari: Sainz hiába ment jól, ettől még nem lesz első számú versenyző

Ferrari: Sainz hiába ment jól, ettől még nem lesz első számú versenyző

-

A Ferrari versenyigazgatója, Laurent Mekies szerint Carlos Sainz a legutóbbi futamokon nyújtott jó teljesítménye miatt nem fog automatikusan első számú versenyzővé válni a csapatukon belül.

A spanyol versenyző még a Brit Nagydíjon szerezte meg Forma-1-es pályafutása legelső sikerét és Ausztriában is nagyon közel járt a 2. hely megszerzéséig, amíg az erőforrása nem hagyta őt cserben. Le Castellet-ben a motorcseréje miatt ugyan csak a 19. rajtkockát foglalhatta el, de a verseny végén az 5. helyen intették le őt, amíg a csapattársa, Charles Leclerc az élről esett ki még a verseny elején egy vezetői hiba miatt.

A monacói még mindig Sainz előtt van az egyéni pontvadászatban, de Damon Hill a korábbiakban már hangoztatta azt, hogy a spanyolt sokkal inkább el tudná képzelni vezérként, mint az 5-szörös futamgyőztes Leclerc-t. Mekies azonban a legutóbbi nyilatkozatában egyértelműen letagadta 1996 világbajnokának állítását.

„Az teljesen igaz, hogy Sainz az utóbbi három versenyen, Silverstone-ban, Ausztriában és Le Castellet-ben is remekül ment” – nyilatkozta Mekies, aki korábban Bamugartner Zsolt versenymérnöke is volt a Minardinál. – Ennek kifejezetten örültünk is. Ezen jó teljesítményei azonban Silverstone kivételével nem nagyon mutatkoztak meg a végeredményekben.”

A 27 éves spanyol versenyző a szezon elején még nagyon küszködött az F1-75 volánja mögött és ez számos vezetői hibában és autótörésben mutatkozott meg. Azonban Mekies szerint ez már a múlté és sikerült közösen megoldaniuk a felmerült problémákat.

„Sainz rengeteget fejlődött a szezon eleje óta. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az autó nem igazán feküdt a vezetési stílusának a szezon kezdetén. Rengeteget kell dolgoznunk vele, a mérnökökkel és a Maranellóban dolgozó munkatársainkkal is, hogy kényelmesebbé varázsoljuk számára az autóban eltöltött idejét. Ezek a fajta dolgok pedig időigényesek.”

„Lassan azonban kezd kirajzolódni, hogy jó irányba haladunk, ami egy pozitív visszajelzés a számunkra. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ezentúl ő lesz az első számú pilótánk, mert ettől sokkal több kell ahhoz. Tisztában vagyunk azzal, hogy két rendkívül tehetséges versenyző alkotja a pilótapárosunkat. Emiatt próbájuk úgy kezelni őket, hogy mindig a létező legtöbb pontot szerezzék meg a csapatnak és hogy olyan gyorsak legyenek, amilyenek csak lehetnek.”