back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton a Mercedes fejlesztéseiről: „Jó úton haladunk, de még mindig hiányzik valami”

Hamilton a Mercedes fejlesztéseiről: „Jó úton haladunk, de még mindig hiányzik valami”

-

Ugyan a Mercedes is készült fejlesztésekkel az Emilia romagnai Nagydíjra, Lewis Hamilton szerint az új elemek nem jelentettek túl sok javulást a W15 számára.

A brackley-i istálló folytatta az újítások sorát, hogy jobb helyzetbe hozza magát a nehéz szezonkezdetet követően. Az első újabb elemek Miamiban kerültek bevetésre, és az irány egyértelműen jó volt, mert a 103-szoros futamgyőztes teljesítménye a korábbi futamokhoz képes sokkal meggyőzőbb volt.

Norris a második győzelméért tepert, de Verstappen ellenállt Imolában

A brit hétszeres világbajnok Miami után  Imolában is a 6. helyen lett rangsorolva, és ezzel egyetlen hellyel előzte meg a csapattársát, George Russellt. A hátránya azonban 35 másodperc volt a futamot megnyerő Max Verstappenhez képest, aki az idei szezonban az eddig megrendezett hét futamból ötödik alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején.

Ugyan a 103-szoros futamgyőztes az előbb említett eredményének köszönhetően meg tudta előzni Fernando Alonsót az egyéni pontversenyben, szerinte a fejlesztési csomagjuk egyáltalán nem számít jelentős mértékűnek.

„Kis lépéseknek számítanak ezek az újítások – fogalmazott Hamilton az Emilia romagnai Nagydíj leintését követően. – A második etapban képes voltam tartani a lépést az élen haladó srácokkal, de szerint egy két-három tizedmásodperc még mindig hiányzik.”

A stuttgarti márka csapatfőnöke, Toto Wolff is nyilatkozott az imolai versenyt követően. Az osztrák szakember magabiztosan állítja, hogy két év szenvedést követően most már a jó úton haladnak.

„Most az autónk fokozatos javulását látjuk, ahelyett, hogy egy nagyobb csomaggal próbálnánk megoldani az összes problémánkat. Mindezt azért tesszük, hogy jobb egyensúlyi helyzetbe hozzuk az autót, és a teljesítmény értékét is növeljük. Ezekkel egy-másfél tizedmásodperceket nyerhet az ember, de eközben a többiek is fejlesztenek és ők is fejlődnek.”

„Minden a terv szerint halad, egyszerűen jobbá szeretnénk tenni az autót. Ez pedig nem úgy működik, mint a tőzsde, hogy egy adott részvényárfolyam drasztikus mértékben felemelkedik vagy a mélybe süllyed. Ez így fog történni, és most már sokkal magabiztosabb vagyok.”

Hamilton azonban nem úszta meg hiba nélkül az imolai futamot, miután az első etapjában szélesre vette az Acque Minerali kanyart, és egy rövid sóderágyas kitérőt követően folytatta a száguldást. A brit klasszis közel öt másodpercet veszített a hibája miatt, de állítása szerint ez a kényelmetlen helyzet semennyire nem befolyásolta a futamon elért eredményét.

Hamilton költői kifejezésekkel beszélt a bizakodásáról