KezdőlapFormula 1Hamilton akar lenni a legtisztább versenyző

Hamilton akar lenni a legtisztább versenyző

-

Lewis Hamilton azt szeretné elérni, hogy ne legyenek olyan kétes megmozdulásai, ami miatt kétségbe lehet vonni az érdemeit.

Többször találkoztak már a pályán Max Verstappennel melyek közül néhánynak ütközés is lett a vége. Lewis Hamilton célja viszont mindig is a tisztaság a pályán, így a lelkiismerete is az, amikor a küzdelem minőségéről kérdezik.

„Én ilyen vagyok, így nevelt az apám” – foglalta össze ars poeticáját a Motorsport.com kérdésére. „Mindig a ‘beszéljen a versenyzésed helyetted’ volt az alapelvem. Rengeteget szekáltak az iskolában, de még a pályán is. Így az egyetlen méltó válasz ezekre a szekálásokra egy tiszta győzelem volt. Nem úgy, hogy kiesnek előled vagy kilököd őket. Ilyenkor egyértelműen te vagy a jobb és nem lehet beléd kötni. Ellenkező esetben mondhatják, hogy aha, az a versenyző olyan, mindig kilöki az ellenfeleit.”

És hogy mi a cél? „Hogy én legyek a legtisztább versenyző a sebességemnek és a színtiszta elhivatottságomnak köszönhetően. Így senki nem vonhatja majd kétségbe az elért eredményeimet.”

A Verstappennel folytatott csatákban Hamilton szerint mindig résen kell lenni. „Mindig nagyon figyelni kell. Tudatában kell lennem annak, hogy bármikor előfordulhat, hogy el kell kerülnöm egy ütközést bármi áron. Még ha esetleg amiatt szélesre is veszek egy kanyart. Elvégre el kellene jutni a verseny végéig, nem igaz? Azt gondolom, az esetek többségében megfelelően viselkedtem. Nyilván tökéletes semmi nem lesz, viszont vannak, akik máshogy kezelik az agresszivitást és a tiszteletet.”

Nem csak Verstappen. „Sok olyan versenyző ellen küzdöttem már, akik nagyon máshogy viselkednek. Most, hogy idősebb vagyok, már át tudom látni ezeket a sztorikat, és ezeknek a versenyzőknek a háttérinformációit. A neveltetésen mindenkinél rengeteg múlik. Próbálom megérteni mindenkinél ezt a faktort is.”

Hamilton szerint számít a generációs különbség is közte és Verstappen között. „Jézusom, milyen hibákat csináltam, amikor én voltam 24-25 éves. Max nagyon gyors, és egyre csak jobb lesz, ahogy egyre érettebben versenyez majd.”