KezdőlapFormula 1Hamilton elégedett a Mercedes eredményével, de ennél többre vágyik

Hamilton elégedett a Mercedes eredményével, de ennél többre vágyik

-

Egy elégedett top hármat láthattunk a Spanyol Nagydíj leintését követően. Max Verstappen, Lewis Hamilton és George Russell is egyaránt pozitívan nyilatkozott a saját, illetve a saját csapata Barcelonában nyújtott teljesítményéről.

A Red Bull holland kiválósága ismételten dominálni tudott, aminek köszönhetően egy számára eseménytelen futam végén szerezte meg pályafutása 40. és az energiaitalosok 99. győzelmét a száguldó cirkuszban. Mondani sem kell, a holland ezúttal is boldogan nyilatkozott a futamot követően.

Feltámadt a Mercedes Barcelonában, de Verstappen ellen ez is kevés volt

„Nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen autót vezethetek, és ez ma is megmutatkozott. Elég sok gumistratégia volt, szerintem a futam nagy részében a jón voltunk. Hihetetlen itt győzni.” Sainzcal a rajtnál „Én voltam a keményebb keverékeken, úgyhogy tudtam, hogy a rajt talán kicsit trükkös lesz. Az egyes kanyar külső ívén mindig nehéz elmenni, de szerencsére semmi nem történt.” Elhúzott Péreztől „Ismét erős hétvégénk volt, természetesen ezt akarom látni magamtól és a csapattól. Remélhetőleg ezt fenn tudjuk tartani az év során.”

Hamilton nagyszerű versenyzéssel szerezte meg a 2. helyet. A hétszeres brit világbajnoknak végig jó volt a tempója, és emellett számos előzést is be tudott mutatni a pályán. A Mercedes ásza még az öklét is rázta valamelyest, miután leintette őt a kockás zászló.

„Micsoda közönségünk volt itt Barcelonában” – értékelt a 103-szoros futamgyőztes egykori csapattársának, Nico Rosbergnek. – Nagyszerű eredmény ez a csapatunk számára. Szeretném megemelni a kalapom a gyárban dolgozó munkatársaim előtt, hogy folytatták a kemény munkát, és megpróbáltak faragni a Bikákkal szemben lévő hátrányunkon. Még mindig előttünk vannak, de tovább fogjuk üldözni őket. Ez a mai eredmény nagyon jó a számunkra, George is remek munkát végzett.”

Hamilton szerint a „Red Bull még mindig jóval előttük van”, de bízik abban, hogy „a szezon végére már szorosabb lehet a köztük lévő csata.”

Russell, a csapattársához hasonlóan, pozitívan értékelt, miután meg tudta tartani a 3. helyét az őt rohamléptekben utolérő Sergio Péreztől.

„Kicsit meglepődtem, ez biztos. Elismerésem a csapatnak, hogy nagyszerű autót adtak ma nekem. A tizenkettedik helyről rajtoltam, és egészen a harmadik pozícióig jöttem fel. Ez annak a jele, hogy remélhetőleg kedvezően alakulnak a dolgok a csapatnál.” Jobban érzi-e magát „Egyértelműen jobban érzem magam. Amikor futjuk a köridőket, és összehasonlítjuk magunkat a többi sráccal, az Astonokkal és a Ferrarikkal, egyre gyorsabbak és gyorsabbak vagyunk. Tudjuk, hogy nagyobb tapadást adtunk az autónak, és jobb a dolgok működési tartománya, úgyhogy nagyon elégedett vagyok a dobogóval.”