KezdőlapFormula 1Hamilton nem akarja tudomásul venni, hogy idén komoly kihívója akadt?

Hamilton nem akarja tudomásul venni, hogy idén komoly kihívója akadt?

-

Lewis Hamiltonnak idén nincs olyan könnyű dolga, mint korábban – legalábbis egyelőre -, mivel komoly kihívója akadt Max Verstappen és a Red Bull személyében.

A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko szerint azonban a hétszeres világbajnok nehezen fogadja el, hogy Max Verstappen pariban van vele és ez lehet az oka annak is, hogy mostanában több hibát látunk Hamiltontól.

„Korábban nem volt stabil ellenfele, de most a Red Bull-lal és Max Verstappennel viszont van” – mondta Marko a német n-tv-nek.

„Nyilvánvalóan és érthető módon, látjuk az erre érkező reakciót” – tette hozzá az osztrák. „Ez azt jelenti, hogy fenn kell tartanunk a nyomást, vagy akár növelnünk is kell azt.”

Marko elmondta, meglepődött, hogy Hamilton milyen keményen védekezett Verstappennel szemben az imolai futam rajtjánál.

„Meglepő volt számomra, hogy Hamilton nem adta meg magát a külső íven az első kanyarban Imolában, mert egyértelmű volt, hogy nem nyerheti meg ezt a párharcot” – mondta.

„Ez azt mutatja, hogy Hamilton nem hajlandó elfogadni ezt az ellenfelét. Ehelyett masszívan és nagy vehemenciával próbál ellenállni.”

Marko azonban kitart amellett, hogy a Mercedes továbbra is favorit a 2021-es bajnoki címre, még akkor is, ha Toto Wolff szerint saját csapatának „még mindig nincs olyan erőforrása, amely a Red Bull-Hondával vetekedhetne”.

„Ha lesz idejük teljesen feltölteni az akkumulátorokat és hozzáférni az összes elektromos energiához, akkor még mindig van némi előny a Mercedes oldalán” – mondta Marko.

Az osztrák arról is beszámolt, hogy a Red Bull frissítésekkel érkezett Portimaóba.