Toto Wolff a csapatot elhagyó Lewis Hamiltonnal való beszélgetése során utalást tett rá, hogy a Mercedes a továbbiakban is megtartja autói fekete festését, amire 2020-ban a brit pilóta javaslatára váltott át az istálló.
Hamilton megejtette utolsó látogatását a Mercedes brackley-i főhadiszállását és brixworthi motorrészlegén, hogy elbúcsúzzon a csapat teljes személyzetétől, akikkel hosszú időn át együtt dolgozott. A Mercedes gyári csapatának 12 szezonon keresztül volt tagja, a Mercedes-motorok viszont 2007-es debütálásától fogva minden egyes futamon az autóit hajtották. 2025-től azonban a brit már a Ferrari pilótája lesz, akiknek gyárába olasz lapértesülések szerint a napokban szintén ellátogatott.
A Mercedes komoly gyűjteményt halmozott fel ez idő alatt a Hamilton által vezetett autókból, az általa használt motorokból, alkatrészekből és sisakokból. Ebben az elmúlt 12 évnek dedikált kiállítóteremben kalauzolta körbe Wolff Hamiltont a munkatársakként töltött egyik utolsó napjuk során, s miközben végighaladtak a hat egyéni világbajnoki címet is termelő autósoron, a múlt kellemes emlékein nosztalgiáztak.
Abban egyetértett a versenyző és a csapatfőnök, hogy a sikersorozat idején a 2020-as autó volt a legdominánsabb – ezzel szerezte máig utolsó, hetedik vb-címét Hamilton abban a világjárvány miatt csak júliusban elstartoló csonkaszezonban – a 17 futamból 13-at nyert meg a csapat.
Az azévi W11-es modellnek volt egy másik különlegessége is, hiszen februárban, a tesztek során még nagyon más külsővel mutatkozott, mint a nyári szezonkezdetkor.
„Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)
„Ez az az autó, amely ezüstszínnel kezdte, aztán fekete lett” – emlékeztetett Wolff.
Azon a tavaszon indult el ugyanis az Egyesült Államokban a Black Lives Matter-mozgalom, ami az egyes afroamerikai személyek ellen elkövetett erőszakos cselekedetek hatására robbant ki és vált globálissá. Az ügyet magáénak érezve ekkor Hamiltonnak támadt az az ötlete, hogy a Mercedes autóinak feketére festésével vállaljon szolidaritást a közösséggel.
„Az apám házában voltam, miután beszéltem veled arról, hogy változtassuk meg az autó színét feketére. El sem hittem, amikor visszahívtál azzal, hogy mindenki beleegyezett. Nagyon érzelmes pillanat volt számomra” – idézte vissza Hamilton.
Wolff a tett történelmi jelentőségét hangsúlyozta: „Nagy lépés volt ez a Mercedes számára, hogy a híres Ezüst Nyilak feketében versenyeznek.”
Mire Hamilton filmes referenciát vett elő: „De feketében nézett ki a legjobban. Olyan volt, mint a Knight Rider!”
Ekkor hagyta el Wolff száját az a mondat, ami Hamiltont is meglepte:
„Igen, jól mutattak rajta a szponzorok is, kitartottunk mellette. És folytatni fogjuk.”
„Tényleg, megtartjátok?”
„Igen, ezt te hoztad a csapathoz.”
A beszélgetés innen más irányt vett, Wolff szavai alapján azonban a Hamilton nélküli Mercedestől is számíthatunk még fekete festésre a jövőben. A csapat 2020 óta variálja a fekete szín mértékét évről évre: 2021-ben és 2023-ban is ez maradt a domináns szín, 2022-ben visszatértek az ezüsthöz, idén pedig feles megoldást alkalmaztak: az orrkúp szürke, az oldalszekrények és a motorborítás viszont fekete lett, így egészen más benyomást keltett az autó szemből, mint oldalról nézve.
Hamilton legnagyszerűbb köre után még Niki Lauda is újragondolta, amit addig az F1-ről hitt