back to top
KezdőlapFormula 1Hivatalos: Itt a Hyundai négyesfogata 2020-ra: Michelisz, marad!

Hivatalos: Itt a Hyundai négyesfogata 2020-ra: Michelisz, marad!

-

A Hyundai továbbra is négy i30 N TCR-t épít a WTCR-nek, és a legsikeresebb pilótáikkal vágnának neki a 2020-as szezonnak. Tavaly nagyon erős szezont tudhat magáénak a BRC Racing Team, így bajnokaik, tehát Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert is maradnak. A duo nagyon sokat tett a márka jó megítéléséért, és a legsikeresebb autó az övék most a túraautó világkupán. Idén ezen páros célja az, hogy ne csak a versenyzőkét, hanem a csapatbajnoki címet is elhozzák. Norbi így nyilatkozott:

„Nagyon szeretek együtt dolgozni a BRC-vel, és Gabrielével, a csapattársammal. Az eredmény látható, az elmúlt két évből. Tudom, hogy enyém a bajnoki cím, ugyanakkor azt is tudom, hogy 2020-ban még gyorsabbak lehetünk.”

Tarquini hozzátette:

„Izgatottan várom a 2020-as WTCR szezont, és hogy újra versenyezhessek az i30 N TCR-rel. Remek lenne 2020-at úgy befejezni, hogy ezúttal mindkét cím a BRC-nél landol.”

A „másik” csapatnál is ismerős arcok lesznek, hiszen az Engstlerék által felkészített autók is most már a globális bajnokságban indulnak. Ismert név ők is a szakmában, és nagyon is sikeresek világszerte az i30 N TCR-rel. Mióta kapcsolatba került a márka és az Engstler Motorsport, azóta nyertek a TCR Germany, China és Malaysiában, és a versenyzőik elhódították ezen szériákban a versenyzők trófeáját. Nicky Catsburg frissen igazol a a WTCR-ben újonc csapathoz, de a hollandnak már nem ismeretlen ez az autó:

„A széria a legjobb versenyzési lehetőség lett, és a legjobb túraautósok küzdenek meg a világ minden tájáról minden szezonban, versenyképes pályákon. Nagyon várom már a második szezonomat a sorozatban, ezen új csapattal.”

Luca Engstler a junior programból kerül át, és most már teljes szezonos pilóta lesz. A német pilótának kiemelkedő eredményei vannak a TCR kategóriákban, négy bajnoki címmel rendelkezik. Tavaly szabadkártyásként Szlovákiában kétszer is belefért az első tízbe, később Makaóban már teljes értékű versenyzőként is bemutatkozhatott a szériában. Így indul neki a szezonnak:

„Az, hogy csatlakozhatok a túraautó világkupához, azzal egy álmom vált valóra. Tavaly a junior program versenyzőjeként előnyös helyzetben voltam, mert olyan srácoktól tanulhattam, mint Norbi, Gabriele vagy Nicky. Remélem, hogy valamit visszaadhatok most a támogatásukból, és segíthetek abban, hogy az i30 N TCR a mezőny elején legyen megtalálható.”

Nagyon sok még az ismeretlen tényező a csapatoknak és a versenyzőknél is a 2020-as bajnoki címmel kapcsolatban. Újragondolták a súlyelosztó szabályzást, és az autük már a Goodyear gumijaival lesznek ellátva. A WTCR számos új pályára látogat majd el, így a Hyundai hazájába, Dél-Koreába is, az Inje Speediumba.

A nyilatkozatokat Andrew Johns zárta, aki a cég senior értékesítési munkatársa:

„Autóink remek rekordokkal büszkélkedhetnek a WTCR-ben, az ügyfélcsapataink versenyzői felállása pedig azzal kecsegtet, hogy a 2020-as mezőnyben ugyanilyen jól folytathatjuk. A BRC Racing Team és az Engstler Motorsport kettő azon TCR istállók közül, akik a legsikeresebbek, és jó, hogy a Hyundai motorsportnak ilyen ügyfeleik vannak.”