KezdőlapFormula 1Horner szerint brutális volt a szezonnyitó

Horner szerint brutális volt a szezonnyitó

-

Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke úgy értékelte a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat, hogy „brutális” véget ért számukra, mivel Max Verstappen és Sergio Pérez is kiesett technikai problémák miatt.

Verstappen a verseny végén a második helyen haladt, ám ekkor már nem tudta megkísérelni megelőzni az élen álló Charles Leclercet, mert kormányszervó- és akkumulátorproblémákról számolt be verseny közben.

Egy késői Safety Car fázist követően Verstappen problémái súlyosbodtak, és kénytelen volt kiállni a boxba és feladni a versenyt, míg, csapattársa a harmadik helyen haladva az utolsó körben megpördült, és motorhibát jelentett a rádión.

Horner nem tudta leplezni csalódottságát a verseny után. Bár a két versenyző által elszenvedett pontos problémákat nem tudta elárulni, utalt rá, hogy azok az üzemanyagrendszerrel kapcsolatosak.

„Brutális befejezése ez a versenynek számunkra” – mondta Horner a Sky Sportsnak.

„Ami egy tisztességes pontgyűjtésnek tűnt, simán elpárolgott az utolsó pár kör alatt.”

„Még nem tudjuk pontosan, hogy mi a baj, hogy az tápszivattyú, a (üzemanyag)szűrő, vagy valami hasonló, de bele kell mennünk a részletekbe, és pontosan meg kell értenünk, hogy mi okozta.”

Horner azt gyanítja, hogy Verstappen és Perez hasonló meghibásodást szenvedtek a verseny végén.

„Egyelőre minden szubjektív, amíg szét nem szedjük az autókat, és nem értjük meg, pontosan mi okozta a problémát” – mondta.

„Gyanítom, hogy mindkét autónál hasonló, mert túl közel voltak egymáshoz és túl hasonló a hiba.”

Horner ugyanakkor tisztázta, hogy Verstappen verseny végét jelentő problémája nem függött össze a kormányművel való küzdelmével.

„A kormányprobléma akkor volt, amikor az autó az utolsó kiállás után letették; azt hiszem, megpiszkált a kormányösszekötőt, ezért volt kis eltérés a bal és a jobb oldal között” – tette hozzá Horner.