A 2026-os Forma–1-es szabályok alaposan átalakították a versenyzők preferenciáit is: idén a lassú pályákon, mint a Hungaroring, sokkal természetesebb az autók működése, mint a gyors, nagy energiaigényű klasszikusokon. Pierre Gasly válaszolt kérdésünkre.

A Brit és a Belga Nagydíj hétvégéje során elég sok panaszt hallhattunk a versenyzőktől arra, hogy az elektromos hajtás fontosságát előtérbe helyező idei motorszabályok mellett a silverstone-i és a spái pálya is elveszítette gyors, a határok feszegetésére késztető karakterét. Ezek ugyanis olyan pályák, amelyeken a sok padlógázos szakasz és a kevés kemény féktáv miatt az autók nem tudnak elegendő energiát visszanyerni ahhoz, hogy végig csúcsteljesítménnyel lehessen velük teljesíteni a köröket: a versenyzőknek a kanyarokban is lassabban kell menniük, mint ahogy tudnának, ezzel ugyanis további energiát töltenek, ami aztán sokat javít az egyenesbeli tempón – amelynek végére ennek ellenére is gyakran életbe lép a super clipping, a padlógázon történő, lassulással járó visszatöltés.

Az utóbbi két helyszínhez képest sokaknak igazi felüdülést jelent, hogy ezen a hétvégén a Hungaroringen versenyezhetnek, amely pályának a lassúságát a múltban még inkább hátrányként emlegették, idén viszont éppen ebből következik, hogy nem kell annyira figyelni az energiaszintre, az autók viselkedése hasonló lesz ahhoz, mint tavaly.

Amikor az Alpine motorhome-jában rendezett sajtóeseményen feltettük a kérdést Pierre Gaslynak, hogy Spával és Silverstone-nal ellentétben a Hungaroringen számít-e az idei egyik legélvezetesebb versenyzésre, helyeslően felelt.

„Igen, itt sokkal több lehetőség lesz az akkumulátor töltésére, az autókat kevésbé fogja korlátozni az energiahasználat, de egy kicsit azért még mindig lesz hatása. Mindig is kedveltem ezt a pályát, mert jó a ritmusa a sok kanyar és a kevés egyenese miatt. Kevésbé fognak az egyenesek büntetni minket a vezetésünk miatt, és itt tényleg jobban a nyers teljesítményen lesz a hangsúly” – fogalmazott a francia versenyző a racingline.hu kérdésére.

Kicsivel később az Audi motorhome-jában hasonló várakozásokat fogalmazott meg a hétvégével kapcsolatban Nico Hülkenberg is: „Kétségtelenül nem olyan energiaigényes pálya, mint Spa és Silverstone volt, szóval nagyobb a mozgásterünk az energiavisszanyerés beállításainál. Ezért úgy gondolom, hogy itt ez kevésbé lesz téma.”

A Belga Nagydíj után Oscar Piastri fejezte ki frusztrációját a jelenlegi motorszabályokkal kapcsolatban, amelyek szerinte érdemben nem fognak megváltozni, amíg új motorformula nem érkezik – vélhetően 2031-ben a V8-asokkal –, dacára az FIA azon törekvéseinek, hogy a lehető legtöbb korrekciót végezzék el a jelenlegi regulákban. A következő két évben az elektromos hajtás szerepe csökken az erőforráson belül, jövőre pedig aerodinamikai szabályváltozások is érkezhetnek. Gasly egy a sajtóbeszélgetésén elhangzott másik válaszában mondta el, hogy osztja Piastri gondolatait.

„Beszélgetünk erről az FIA-val, akik azonos állásponton vannak velünk, és hajlanak a további változtatások felé. Persze eléggé bekorlátoz minket az, hogy mivel rendelkezünk jelenleg, milyen időtávban tudnak a motorgyártók valami mással előállni, és minek van egyáltalán értelme. Rövid távon gondolkodva realisztikusnak kell lennünk, és noha egyetértek abban Oscarral, hogy a 60-40%-os arány nem fogja megváltani a világot, de a helyes irányba haladunk, és bízok benne, hogy ennél többet is tehetünk” – mondta Gasly.