back to top
KezdőlapFormula 1Így úszta meg Verstappen, amiért tavaly büntetést kapott volna

Így úszta meg Verstappen, amiért tavaly büntetést kapott volna

-

Centiken, és egy, a tavalyi szezon óta átírt szabályrészen múlt, hogy Max Verstappen megtarthatta a dobogós helyezését a Monacói Nagydíjon.

Az idei Monacói Nagydíj végeredménye csak órákkal annak leintése után vált biztossá, mivel a Ferrari mindkét Red Bull ellen óvást nyújtott be. Az indok: kerékcseréje után Sergio Pérez és Max Verstappen is ráhajtott a 22. körben a bokszutca kijáratában található sárga vonalra, ami a maranellóiak szerint szabálytalan.

A Scuderia a 2020-as Török Nagydíj alatt a versenyigazgatói jegyzetbe foglalt tisztázásra hivatkozott, illetve rámutatott, hogy Yuki Tsunoda a tavalyi Osztrák Nagydíjon büntetést kapott, mert átszelte a vonalat. Utóbbiból következik, hogy vasárnap Max Verstappent is büntetni kellett volna, ha a tavalyi szabályok lennének érvényben. 

Merthogy tavaly a Nemzetközi Sportkódex L függelékének negyedik fejezetében levő 5. cikkely kimondta: „A felügyelők által vis majornak ítélt eseteket kivéve, a bokszutca kijáratában a bokszutcát elhagyó autókat a pályán haladóktól elválasztó vonalat a bokszutcát elhagyó autó egyetlen része sem szelheti át.”

Mivel Pérez a vasárnapi versenyen csak érintette a vonalat, ő tavaly sem kapott volna büntetést, Verstappen azonban a bal első és bal hátsó kerekével is átszelte azt. A címvédőt most azért nem büntették, mert mindkét kerekének egy része még a vonalon volt, azaz a kerekek nem haladtak át teljes terjedelmükkel a felfestett sárga csíkon.

Ugyanis az idei évre változtattak a szabályokon, és a szövegezés most már nem az autó bármely részére, hanem bármely gumijára vonatkozik. És mivel Verstappen egyik gumija sem szelte át teljesen a vonalat, a felügyelők úgy ítélték meg, hogy nem vétett a szabályok ellen.

Hanyag volt a versenyigazgató

Óvásában a Ferrari a versenyigazgató jegyzetében foglaltakra hivatkozott, Eduardo Freitas, az FIA Monacói Nagydíjon szolgálatot teljesítő versenyigazgatója pedig elismerte, hogy az abban leírtak szerint valóban szabálytalannak kellett volna lennie Verstappen tettének, mert csak a 2021-es versenyigazgatói jegyzetet másolták át az idei változatba, azaz nem követték le a Nemzetközi Sportkódex ide vonatkozó pontjának változását.

A felügyelők ugyanakkor rámutattak, hogy bármi is álljon a versenyigazgatói jegyzetben, a Nemzetközi Sportkódexben foglaltak felülírják azt, és a versenyigazgatónak és a felügyelőknek is azt kell követnie. 

Mattia Binotto eközben elmondta, ők csak tisztázást akartak egy számukra „nyilvánvaló és világos” kérdésben. „A múltban ezt mindig 5 másodperces büntetéssel sújtották. Egyértelműen le van írva, hogy a 2020-as Török Nagydíj óta a sárga vonal jobb oldalán kell maradni” – mutatott rá a Ferrari csapatfőnöke.

Amennyiben Verstappent öt másodperces büntetéssel sújtották volna, azzal visszaesett volna Leclerc mögé a negyedik helyre. Ebben az esetben most 9 helyett csak 3 pontos előnye lenne az összetettben a monacóival szemben.