KezdőlapFormula 1Leclerc a jövőben akár a Mercedesnél is el tudja képzelni magát

Leclerc a jövőben akár a Mercedesnél is el tudja képzelni magát

-

Charles Leclerc nem zárta ki, hogy egy napon akár még a Mercedesnél is versenyezhet majd a Forma-1-ben. A monacói nemrégiben a tekintélyes francia lapnak, a L’Equipe-nek adott nyilatkozatában többek között a jövőjéről is bővebben beszélt.

A Ferrari ugyan jól indította az évet, azonban a Red Bull idővel lehagyta őket a fejlesztési versenyben és ezek mellett az olaszok számos hibát is vétettek különböző frontokon. Emiatt számos alkalommal dobták be a busz alá Leclerc-t, akinek így az idei éve egy igazi hullámvasút utazásnak számított.

„Az idei évből azt szűrtem le, hogy újfent versenyképesek voltunk és képesek voltunk harcolni a futamgyőzelmekért” – véli Leclerc, aki Spa után mondott le végleg a vb-címről. – Az első 3, 4 verseny azonban nagyon jó volt és az autó is nagyszerű volt.”

Az interjú során az is szóba került, hogy el tudná-e magát képzelni a Mercedes pilótájaként. Az olasz istállónál ugyanis jelen pillanatban 2024-ig van szerződése, és ha addig nem fog elérkezni a várva várt siker, akkor akár Leclerc a csapatváltást is meglépheti majd. Az 5-szörös futamgyőztes pedig nem tagadta az előbb felvázolt forgatókönyv megvalósulását.

„Még nagyon sok idő van 2024-ig és addig biztosan a Ferrarit fogom szolgálni. Mindig is az volt a legnagyobb vágyam gyerekként, hogy náluk versenyezzek, és most ezt megélhetem. Ezt követően azonban még bármi megtörténhet, semmi nem zárnék ki.”

Forrásgpblog.com