KezdőlapFormula 1Magyar szereplője is lesz az idei Forma-1-es szezonnak

Magyar szereplője is lesz az idei Forma-1-es szezonnak

-

Sajtóközlemény – A hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal hivatalosan is kezdetét veszi a 2019-es Forma 1-es szezon. Sokan tekintenek nagy várakozással az ötszörös győztes brit Lewis Hamilton, valamint a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csatájára, de idén magyar szereplője is lesz a Forma 1-es szezonnak.

Az idei szezonra pedig nem mást szerződtettek, mint a népszerű mentalistát, Danny Blue-t. Ő ugyan nem a versenypályán mérkőzik majd meg, hanem közvetlenül a box utca feletti Paddock Clubban fogja a versenyzőket, vendégeket és hírességeket szórakoztatni.

A mentalistát az elmúlt két évben már szerződtették a Hungaroringre is, de idén úgy döntöttek a szervezők, hogy a szezon számos versenyére magukkal viszik a magyar mentalistát. Így A bahrein-i futammal kezdve, Baku, Hockenheim, Silverstone, Monza és Abu Dhabi futamokon sem lesz hiány gondolatolvasásból. “Igen, valóban felkértek, hogy kísérjem el a száguldó cirkuszt az idei szezonban, a naptárainkat egyeztetve pedig minden harmadik futamon részt fogok tudni venni.” – nyilatkozta Danny Blue.

Miközben a konstruktőrök a Barcelonában rendezett hivatalos tesztek során felkészültek az idényre, addig a magyar mentalista sem tétlenkedett: újabbnál újabb kísérleteken törte a fejét, hogy a Club VIP vendégeit tudja szórakoztatni, ahogy tette azt Will Smith-el vagy épp Ashton Kutcherrel.

Danny Blue exkluzív műsorát nem a színpadra tervezte, hanem az emberek közé, azaz gondoskodni fog arról, hogy a gondolatolvasás élményét mindenki személyesen és közvetlen közelről élje át.Danny Blue es Daniel Ricciardo Forma1 racingline, racinglinehu, racingline.hu

A Paddock Club egyébként a versenyek ötcsillagos lelátója közvetlenül a célegyenes előtt. A vendégek pezsgő és 5 fogásos ebéd mellett élvezhetik a versenyeket és ahol a nagydíj előtt a pilóták családias hangulatban mesélnek az élményeikről, a szórakoztatást pedig Danny Blue nyújtja. “Tavaly már Ricciardo is kiakadt, amikor nem értette, hogy hogyan találtam ki, hogy milyen színre gondolt, de természetesen fontolgatom, hogy papírra vessem a jóslatomat az idei szezon győztesének nevével.” – mesélte a mentalista.

Nem csak Danny-nek vannak tippjei, hanem már a szakértők is találgatnak a gyorsasági világbajnokság 70. szezonja kapcsán, mindenesetre izgalmas szezonnak ígérkezik. A 21 futamos idény december 1-jén, Abu-Dhabiban zárul. Danny Blue-val pedig számos helyszínen, köztük Budapesten is találkozhatnak majd a vendégek, akik a nagyszerű verseny mellett felejthetetlen gondolatolvasó élményeket is hazavihetnek.