lA Forma-1-ből kiebrudalt Nikita Mazepin azt állítja, hogy a „cancel culture” („eltörléskultúra”) áldozata lett, miután elvesztette versenyzői helyét a Haasnál.
Az amerikai F1-es csapat azt követően döntött úgy, hogy megválnak az orosz versenyzőtől, hogy év elején Oroszország megszállta Ukrajnát. Ezzel egy időben a Haas megszabadult főszponzorától, az Uralkalitól is, amely Mazepin édesapjának, Dmitrijnek a tulajdonában van.
Egy FIA-határozat lehetővé tette, hogy az orosz és fehérorosz versenyzők továbbra is versenyezhessenek a legmagasabb szintű motorsport szakágakban, bár semleges zászlók alatt. A Haas azonban úgy döntött, hogy nem tartja meg Mazepint, és helyére a dán Kevin Magnussent ülteti.
Mazepin – és édesapja – ezt követően bekerült egy 64 oldalas dokumentumba, amely azokat a személyeket sorolja fel, akikre szankciók várnak a szomszédjuk elleni orosz invázió miatt. Ennek fő oka, hogy Dmitrij Mazepin állítólag február 24-én, az invázió kezdetének napján találkozott az orosz elnök Vlagyimir Putyinnal.
„Az a tény, hogy meghívást kapott erre a találkozóra, azt mutatja, hogy Vlagyimir Putyin legközelebbi körének tagja” – idézi a dokumentumot az offtheball.com. „És hogy olyan intézkedéseket vagy politikákat támogat vagy hajt végre, amelyek aláássák vagy veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint Ukrajna stabilitását és biztonságát.”
Nikita azonban a BBC Hardtalk című műsorának adott interjújában véleményezte ezt.
„Nem értek egyet azzal, hogy a szankciókban benne vagyok” – mondta a 23 éves versenyző.
„Talán nem most van itt az ideje, mert ha megnézzük az egész helyzetet, ami a sportolók ellen történik általánosan, akkor ez egyszerűen cancel culture az országom ellen.”
Mazepin az orosz elnök intézkedései kapcsán így nyilatkozott: „Nagyon fájdalmas látni, ami történik, több szinten is.”
„Az érzéseim nyilvánvalóan megváltoztak, mint emberi lény és mint olyan ember, aki egy nagyon békés világban szeretne élni.”
„De óriási kockázatot látok abban, hogy bármit is mondjak erről az ügyről. Mivel soha nem fogok mindenkit kielégíteni, ezért nyilvánosan hallgatni fogok.”