back to top
KezdőlapFormula 1Még a Ferrarinál sem tudják, hogy kerültek az első sorba

Még a Ferrarinál sem tudják, hogy kerültek az első sorba

-

A Ferrari nagyon elégedett lehet a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjéne végeredményével. A Vörösök kisajátították az első sort, de Charles Leclerc és Carlos Sainz sem tudott magyarázatot adni arra, hogy minek köszönhették a hirtelen formajavulásukat.

A maranallói istálló versenyzői a Q1-ben és a Q2-ben is csak a túlélésre játszottak, és nem igazán nézett ki úgy, hogy valós eséllyel pályázhatnak majd a rajtelsőségre. A Q3-ra azonban a két SF-23 megtáltosodott, és Leclerc az előző szakaszhoz képest 8 tizedmásodpercet, Sainz pedig 1,1 másodpercet volt képes javítani már az első próbálkozása során. Ugyan a második nekifutásra a monacói és a spanyol pilóta sem tudott már javítani, a riválisaik ezt nem tudták kihasználni, így Leclerc és Sainz indulhat majd az első sorból a mai versenyen.

Teljesen váratlanul Leclerc vezetésével a Ferrarié az első sor Mexikóban!

Sainz – aki mindössze 67 ezredmásodperccel kapott ki a csapattársától – nem volt képes értelmes magyarázatot adni arra, hogyan lett hirtelen jó a Ferrari autója a kvalifikáció utolsó szakaszára.

„Furcsa volt nagyon – ismerte el a kétszeres futamgyőztes. – Az egész hétvégén nem voltunk képesek egy értelmes köridőre sem, és az első, ami igazán jó volt, az a Q3 legelején volt. Először az első helyen voltam, de utána Charles legyőzött fél tizedmásodperccel.”

„Azonban az nehezen fért a fejembe, hogy az első körön sokkal gyorsabban tudtunk menni, a második körben pedig már sokkal lassabbak voltunk. A gumikkal nem egyszerű jól bánni, és autóval is furcsa érzés a pályán vezetni. A lényeg az, hogy képesek voltunk jó kört elérni, amikor számított, és így a rajtpozíciónk is jó lett.”

A spanyol azonban hozzátette, hogy aggódik a versenytempójuk miatt, és szerinte emiatt nagyon nehéz dolguk lesz maguk mögött tartani a 3. helyről induló Max Verstappent.

Leclerc még annyit tett hozzá a csapattársa mondandójához, hogy sokkolta őt a pole, és egyáltalán nem számított rá. A monacói pilóta nagyon örült az újabb rajtelsőségének, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy győzelemre vezesse a csapatát.