back to top
KezdőlapFormula 1Megszakadt a Mercedes sorozata: Max Verstappen a semmiből nyert

Megszakadt a Mercedes sorozata: Max Verstappen a semmiből nyert

-

Szinte lehetetlen helyzetből nyerte Max Verstappen a rendkívüli izgalmakkal tarkított Osztrák Nagydíjat. A holland pilóta az utolsó körökben előzte meg a szinte végig vezető Charles Leclercet.

A tegnapi időmérő eredménye és büntetések után minden idők legfiatalabb első rajtsora állt össze Charles Leclerc és Max Verstappen személyében. A Red Bullos viszont a rajt után csúnyán lefulladt, és egészen a nyolcadik helyig esett vissza, miközben Lando Norris a harmadik helyen találta magát a Lauda kanyar után.

A lágy gumikon rajtoló Leclerc fokozatosan növelte az előnyét és nagyjából öt másodperces előnyt épített ki Bottas előtt, amit fent tudott tartani. Időközben Hamilton visszavette a dobogós helyét, illetve Vettel a negyedik helyig tornászta fel magát.

Verstappen a rossz rajt után szépen lépdelt fel, a kiállásokig már Vettel mögött haladt. Hátrébb Norris-Räikkönen-Gasly hármas csatái szolgáltatták az izgalmakat.

21 kör elteltével kezdődtek az élmezőnyben a kerékcserék, amit Vettel és Bottas kezdett. A Ferraris gumijai nem értek ki időben, így néhány másodpercet bukott. Egy körrel később érkezett Leclerc is friss abroncsokért, miközben Hamilton és Verstappen elnyújtotta az etapját.

A 31.kör környékén Hamilton arra panaszkodott, hogy megsérült az első szárnya, ami miatt sok időt veszít. Így a kerékcseréje során orrkúpot is cseréltek, de ez annyi időbe telt neki, hogy Vettel mögé érkezett vissza a pályára. Ám a tempója nem jött vissza teljesen, így nem volt esélye harcba szállni a győzelemért.

Elkezdett kijönni Max Verstappen gumi előnye a kerékcserék után, nevezetesen 10 körrel frissebb kemény gumikon körözött, így előbb Vettelt, majd Bottast is megelőzte, és már csak 5 másodpercre volt az éllovas monacóitól és volt még 13 köre. Időközben Vettel egy friss szett lágy gumikért hajtott a bokszba.

A Red Bullos öt körrel a vége előtt érte utol a Ferrarist, ám a monacói remekül védekezett és úgy tűnt, hogy megszerezheti pályafutása első sikerét a királykategóriában. 3 körrel a vége előtt azonban a hármas kanyarban bevetődött Verstappen Leclerc mellé, aki nem hagyta magát ám a holland leszorította őt, így be kellett sorolnia mögé. Az FIA azonban vizsgálat alá vonta az ügyet, és ha a Red Bull pilótája öt másodperces büntetést kap, akkor csak a második helyen végez, ugyanis két kör alatt nem tudott akkora előnyt kiautózni.

A friss gumikon Sebastian Vettel is maga mögé utasította a sérült autóval köröző Lewis Hamiltont, majd Bottast is utolérte, de ideje már nem volt megelőzni, így meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

Hamilton után Norris, Gasly, Sainz, Räikkönen és Giovinazzi volt a pontszerzők további sorrendje.