back to top
KezdőlapFormula 1Mexikói harmadik edzés: mit keres a Williams a Red Bull szintjén?

Mexikói harmadik edzés: mit keres a Williams a Red Bull szintjén?

-

A Red Bull két autója közé Alexander Albon Williamse ékelődött be a Mexikóvárosi Nagydíj harmadik gyakorlásán.

A péntek délutáni sötét felhők szombatra szertefoszlottak az Autodromo Hermanos Rodriguez versenypálya fölül, s kifejezetten meleg körülmények fogadták a mezőnyt az utolsó egyórás szabadedzésre.

Az edzés első megpördülését Pierre Gasly mutatta be, amit követően a francia egy kicsit menetiránnyal szemben is haladt a pálya mellett, mielőtt megtalálta a visszafordulás módját.

A Red Bullok húsz perccel a kezdés után hajtottak a pályára, és Max Verstappen az élre is állt, ám ezúttal még kapott maga mellé egy váratlan „kihívót” a folytatásra. Egy erős lágygumis körrel a williamses Alexander Albon vette át a vezetést egy időre, a hétvége első olyan pilótájaként, aki 1:18 alatti kört repesztett.

Verstappen ezt az időt később csak hét századmásodperccel tudta felülmúlni, majd verbális panaszt nyújtott be mérnöke felé amiatt, hogy a lehető legrosszabb forgalmi helyzetben kellett teljesítenie a körét. A Williams tempója azonban ettől függetlenül biztató, a szezon néhány korábbi gyors pályájához hasonlóan Albon itt is a mezőny első felének sűrűjében versenyezhet.

Sergio Pérez végzett a harmadik helyen, George Russell pedig a negyediken, miközben a másik Mercedesben Lewis Hamilton egy alkalommal meglepetten érdeklődött saját hiányosságait illetően, mire mérnökétől azt a választ kapta, hogy a 4-5-ös kanyarokban veszít időt. A brit a 10. helyen zárt.

A Ferrari mindkét versenyzőjének katasztrofálisan alakult utolsó gyorsköre. Charles Leclerc-t Kevin Magnussen akadályozta csúnyán, Carlos Sainz pedig, miután meg is pördült az őt el nem engedő Lance Stroll mögött, szándékosságot feltételezett a kanadai mozgásában, büntetést követelve – amit a felügyelők végül nem tartottak indokoltnak. A két ferraris a történtek nyomán csak a 13. és a 15. helyre rangsorolt.

 

Az időmérő edzés közép-európai idő szerint 23 órakor kezdődik.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Mexikóvárosi Nagydíj, 3. szabadedzés
Fotó: F1 Twitter