Felesége, Minttu, örül, hogy Kimi Räikkönen F1-es pályafutásának befejeztével jelentősen több időt tud családjával tölteni. Az autósporttól azonban így sem tudtak elszakadni.
2007 F1-es világbajnokának visszavonulása után ugyanis kezdetét vette fia, Robin versenyzői pályafutása. A kisfiú belemerült a gokartozásba, szülei pedig mindenben támogatják.
„A mindennapok egy kicsit nyugodtabbak, és nem kell állandóan úton lenni” – idézi Minttut a Seura.fi.
A család most élvezi a nyugodt hétköznapokat, hogy idejüket maguk osztják be.
„Fontos számomra, hogy reggelente, mielőtt a gyerekek felébrednek, van pár nyugodt pillanatom. Aztán elkészítem a gyerekeket az iskolába, és elviszem őket. Aztán elintézem a saját dolgaimat, nyugodtan reggelizem, és gyakran elmegyek edzeni.”
Persze a gyerekek annak is nagyon örülnek, hogy édesapjuk többet van otthon. Hiszen aktív pályafutása során évente több, mint 200 napot volt távol otthonától.
Robin pedig lelkesen rója a gokartos köröket, és figyel Kimi tanácsaira.
„Jelenleg Robinnak nagyon tetszik ez, de még meggondolhatja magát” – meséli Minttu.
„Szerencsére Robin nagyon figyel arra, amit Kimi tanácsol neki, és én bizakodó vagyok, bár persze sok más versenyző is van.”
Minttu igyekszik nem olyan anyuka lenni, aki túlfélti gyermekét, inkább arra koncentrál, hogy gyermeke jól érezze magát.
„Én magam igyekszem távol tartani magam a félelemtől, mert egyébként elég kemény ez az út. Robin vezethet, ha akar, én pedig megpróbálok nyugodt maradni. Szerencsére Kimi mindig ott van, hogy utasításokat adjon, és gondoskodjon arról, hogy az autó jó állapotban legyen.”
Csak úgy repül az idő: Räikkönenék fia már iskolás, és hamarosan Rianna lányuk is az lesz.
„Ez egy nagy változás volt. Robin azonnal egyfajta nagyfiúvá vált számomra, amikor iskolába ment. Most már a második osztályba jár.”
„Közben a lányunk, Rianna már ötéves, és jövőre kezdi az iskolát. Az a jó abban, hogy már nem kisgyerekek, hogy mindent együtt lehet csinálni” – idézte Minttut a Seura.fi még októberben.
„Gyakran biciklizünk vagy játszunk együtt családilag. Olyan gyerekeink vannak, akik nem szeretnek nyugton maradni.”
Azóta azonban már napvilágot látott a hír, hogy tovább bővül a Räikkönen család, Minttu egy kislányt hord a szíve alatt.
A Räikkönen család überelt minden mai hírt: Úton van a harmadik gyerek!