hétfő, január 24, 2022
KezdőlapFormula 1Montoya: A Ferrari 2008-as F1-es autóját vezetni elképesztő élmény volt

Montoya: A Ferrari 2008-as F1-es autóját vezetni elképesztő élmény volt

-

Miután évekig a Ferrari ellen harcolt a Forma-1-ben, a Williams és a McLaren egykori ásza, Juan Pablo Montoya végre a Scuderia autóját is vezethette, és remek élménynek nevezte a 2008-as Ferrari F1-es vezetését Mugellóban.

-Hirdetés-

Az 1999-es CART-bajnok és 2000-es Indy 500-győztes Montoya szenzáció volt, amikor 2001-ben az Egyesült Államokból a Forma-1-be került. Ralf Schumacher csapattársa lett a Williamsnél. A versenyképes FW23-assal és az erős BMW-motorral Montoya azon kevés versenyzők egyike volt, akik kihívást jelenthettek a nagy Michael Schumacher számára a Ferrari uralkodó éveiben. Először a 2001-es Brazil Nagydíjon egy merész előzéssel hívta fel a német figyelmét arra, hogy megérkezett.

A Williams abban az évben nem volt tényező a bajnokságban. Montoya mégis három pole pozíciót is szerzett, és megszerezte első győzelmét a Ferrari hazai pályáján, Monzában – ahol a 2004-es időmérőn 162,9 km/órás sebességgel körözött. Montoya végül hét győzelmet szerzett a Williamsnél és a McLarennél, mielőtt a 2006-os idény közepén távozott. Visszatért az Egyesült Államokba, hogy a NASCAR-ban és az IndyCarban versenyezzen, ahol újabb Indy 500-as győzelmet aratott.

-Hirdetés-

A múlt hétvégi Ferrari Finali Mondiali versenyen, a márka éves ünnepén, Mugellóban Montoya végre beülhetett annak a csapatnak a volánja mögé, amely ellen hat F1-es szezonon keresztül olyan kíméletlenül versenyzett. Montoya egy 2008-as specifikációjú Ferrari F2008-as autóba ült, amely DragonSpeed WEC-csapattársa, Henrik Hedman tulajdonában van. A kolumbiai még mindig teli szájjal vigyorgott, amikor a Motorsport.com olasz kiadása az élményeiről faggatta:

“Az idei csapattársam, Henrik Hedman meghívott minket, hogy vezessük az autót, és ez nagy királyság volt. Elképesztően nagy élmény! Tudjátok, ez egy olyan versenyautó, amellyel mindig is versenyeztünk az F1-ben. Kicsit furcsa, hogy idejöhetünk, és vezethetünk egy F1-es autót Mugellóban. Úgy értem, ennél sokkal jobbat nehéz is elképzelni.”

Gyorsaságával és a Schumacherrel valamint a Ferrarival szembeni rendíthetetlen hozzáállásával Montoya hamar a rajongók kedvencévé vált világszerte. Valamint a tifosik nemezisévé. Montoya azonban úgy gondolja, hogy a latinosságát és agresszivitását az olasz szurkolók is értékelték. Persze, nem tudtak neki szurkolni egy versenyhétvégén. Arra a kérdésre, hogy milyen élmény volt számára, hogy ő volt az első számú közellenség, amikor megnyerte a 2001-es Olasz Nagydíjat, Montoya azt mondta, hogy a Ferrari rajongói között sokaknak “vegyes érzésük” volt, amikor látták, hogy legyőzte a Scuderiát:

“Minden héten le kellett nyomni őket, érted, mire gondolok? Különösen, ha Olaszországba jöttél, a helyre, ahol mindig meg akarod verni őket, és Monzában mindig nagyon jók voltunk, szóval ez mindig nagyon különleges volt. Érdekes volt, mert amiatt, hogy kolumbiai vagyok van ez a latino dolog, és azt hiszem, sok olasz nagyon kedvelt engem. Szóval, azt hiszem, igen vegyes érzéseik lehettek. A Ferrarinak ugyanakkor mindig is olyan történelme volt, meg minden, és az, hogy ennyi év után tényleg beülhettem egybe, majd megtehettem néhány kört, nagyon jó volt.”

Arra a kérdésre, hogy milyen élmény volt kipróbálni a Ferrari F2008-ast, amely közismerten majdnem a világbajnoki címig repítette Felipe Massát a felejthetetlen brazíliai harcig, Montoya elismerte, hogy ellen kellett állnia a késztetésnek, hogy egy ilyen legendás, felbecsülhetetlen értékű járgányt a végsőkig feszegessen. Kérték, hasonlítsa össze az akkori Williamsét és McLarenét ezzel a Ferrarival, mire így felelt:

“Az autók nagyon különbözőek. Soha nem gondoltam volna, hogy amikor eljöttem a Williamstől és beülök egy McLarenbe, annak nagyon hasonlóan vezethetőnek kell lennie, de ez nem így volt. Nagy sokk volt ez az elején. Ezt vezetve nehéz kiismerni, mert a gumik sokkal keményebbek, mint amivel mi versenyeztünk. Az autó érzésre persze nagyon jó, látszik, hogy minden jól van megcsinálva rajta. Nehéz ügy ez, mert nagyon keményen akarsz hajtani, de nem akarsz hibázni, hogy valaki más autóját tönkretedd! Belegondolni is kemény, hogy ez az autó volt az utolsó, amivel a Ferrari konstruktőri bajnokságot nyert…”

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek