KezdőlapFormula 1Most megtudhatod, hogy melyek Schumacher kedvenc zeneszámai

Most megtudhatod, hogy melyek Schumacher kedvenc zeneszámai

-

Mick Schumacher nem csak Forma-1-es autóversenyző, hanem kezdő gitárhős is, és megosztotta az nme.com munkatársával a zenei ízlését.

Mondhatjuk, igen széleskörű, és változatos, ahogy az kiderül az alább felsoroltakból.

Az első dal, amire emlékszem, hogy hallottam
Lily Allen – „Fuck You”

„Még gyerek voltam, amikor 2009-ben megjelent. Kicsi voltam – és emlékszem, hogy nem volt szabad kimondanom a dalszöveget, azt kellett mondanom, hogy „f* you”. Először a kocsiban hallottam, amikor a családommal voltam. Épp mentünk egy Lily Allen koncertre Svájcban, ahol találkozhattam is vele. Emlékszem rá, mert nem kellett annyira felnéznem rá, mert ő nem olyan magas. Remek volt, mert azt gondoltam, „végre valaki, akivel beszélgethetek!”

Az első dal, amibe beleszerettem
Paolo Nutini – „Last Request”

„Emlékszem, ezt hallgattam apámmal: Kifejezetten élveztem az éneklését. Ő sok dalnak a nagy rajongója, de ez volt az egyik olyan dal, amit annak idején hallgattunk.”

Az első album, amit megvettem
Eminem – „The Eminem Show”

„Azért vásároltam meg, mert a „Without Me”-t akartam csengőhangnak, és ez ezen az albumon volt. Csak pár éve jöttem rá, hogy mit is mondott. Akkoriban csak annyira gondoltam, hogy a dal vicces. Nem igazán ismertem a mögöttes tartalmát. Kisgyerekként nem kellett volna ezt csengőhangként használnom!”

A legjobb koncert, amin eddig voltam
John Mayer az Oslo Spektrum Arénában, 2019-ben, Norvégiában

„Ez pár évvel ezelőtt volt. Vettem egy sima jegyet, és a tömegben ültem. Nem ismert fel senki sem! Lehet, hogy fel kellett volna vennem a sisakot… John Mayer inspirált arra is, hogy megtanuljak gitározni. Kétbalkezes vagyok, de egyre jobb leszek. Tisztában vagyok azzal, hogy vezetés közben még szükségem van az ujjaimra, és nem akarom, hogy vérezzenek, ezért lépésenként haladok.”

A zeneszám, amely az otthonomra emlékeztet
Chayce Beckham – „23”

„Az otthonom Svájcban van – de édesanyám családja nagyon szereti a lovakat, így van egy farmunk Texasban, Dallas közelében. A country zenétől érzem úgy magam, mintha ott lennék. Az érzés, amit az autópályán vezetve, egy jó country dallamot hallgatva az ember átél, igazán különleges.”

A dal, amit bár én írtam volna
Frank Ocean – „Chanel”

„A dal szövege ikonikus. Remélem, hogy egyszer találkozhatok vele. A hírességeket, akik az F1-es paddockba látogatnak, általában messziről figyelem. Tavaly Megan Thee Stallion eljött a Circuit of The Americas (COTA) versenyre, szóval az király volt. Termetes testőrök voltak vele, így nem köszöntem neki. Nem hallgatom annyira a zenéjét, de hallom máshonnan – a legtöbb dala a TikTok trendek közé került!”

A dal, amit karaoke bárban énekelnék
Nincs ilyen

„Nem igazán vagyok rajongója a dolognak, mert kissé szégyenlős leszek. De emlékszem, amikor otthon voltam a nővéremmel, aki imád énekelni és csodálatos hangja van, néha rávett, hogy énekeljek vele. Tudom, hogy Daniel Ricciardo szereti a jó kis dzsemborit, bár nem mondanám, hogy az éneke… nos, Daniel ilyen. Mindannyian tudjuk, hogy Lewis Hamilton énekel, és szerintem igen jól énekel, és jó látni, hogy többet énekel. Azt hiszem, ő maga is készített egy számot, nem? Mint az ismert, Hamilton XNDA álnéven szerepel Christina Aguilera 2018-as „Pipe” című dalában, és szólólemezt is készített már.”

A dal, amit nem megy ki a fejemből
LF System – „Afraid To Feel”

„Ez egy újabb TikTokos dal – az összes jó! A garázsban hallottam – az egyik szerelő ezt játszotta a spái verseny előtt. A szerelők választják ki, hogy ki játszik zenét, és ezzel együtt változik a hangulat is. Hallhatsz houset, indiet vagy bármi mást. Nem tudom, hogy Günther Steiner hallgat-e zenét. Meg kell majd kérdeznem őt erről.”

A művész, akinek felbérelnék, hogy az esküvőmön zenéljen
Tame Impala vagy Coldplay

„Annyira jó hangulatot csinálnak. Kellemes kedélyállapotba hoznának. Esetleg a Coldplay. Az volt a tervem, hogy a nyáron megnézem őket a Wembleyben, de végül nem tudtam elmenni. Azt hiszem, a basszusgitárosuk Guy Berryman nagy rajongója az autóversenyzésnek, szóval remélhetőleg egyszer elhívják egy nagydíjra.”

A dal, amit szeretném, ha a temetésemen játszanának
Bobby McFerrin – „Don’t Worry Be Happy”

„Annyit akarok csak, hogy az emberek boldogok legyenek a temetésemen. Persze jó érzés, ha hiányolnak, de másrészről megvan az oka annak, ha elmegyek innen, és az embereknek nem kellene sírniuk. Tovább kellene élniük az életüket. Inkább buli legyen, mint egy szomorú alkalom.”

Forrásnme.com