back to top
KezdőlapFormula 1Norris: 2022 elején sokkal rosszabb volt a helyzet

Norris: 2022 elején sokkal rosszabb volt a helyzet

-

Lando Norris úgy véli, hogy idén sokkal jobban állnak a felkészülési fázisban, mint 2022-ben.

A McLaren a szezon előtti teszten több problémával is szembe került. A tempójuk nem volt acélos, és a fékekkel újfent meggyült a bajuk. A fékgondok még tavaly ütötték fel a fejüket és azóta nem sikerült teljesen kiküszöbölnie a problémát a csapatnak. Will Buxton az utolsó tesztnap végén elmondta, látta, ahogy a brit pilóta beleütött egyet a falba.

Norris szó szerint a falat ütötte a teszt után

A McLarennél ugyan feszült a helyzet, de Norris szerint idén sokkal jobban állnak, mint 2022-ben.

„Most sokkal jobb, mint tavaly ilyenkor. Sokkal jobban figyeltünk arra, hogy mindennel készek legyünk, és nagyjából ez teljesült is. Itt-ott tapasztalható némi visszaesés, de a csapat sokkal jobb munkát végzett. Egyértelműen jobb helyzetben vagyunk. Őszintén szólva az elmúlt napokban sok dologgal küszködtünk. Ám úgy vélem felfedeztük a hibák forrását és a beállítások terén is különböző dolgokat próbáltunk ki. Hasonlít ugyan az autó a tavalyi konstrukcióra, mégis sok mindenben különböznek. A tavalyihoz hasonlóan kezelhető az idei versenygép is, ez sok szempontból jó. Viszont egyértelműen van min javítanunk.” – foglalt össze Norris.