Sorsfordító pillanatként írja le önmaga és csapata számára is Lando Norris azt a mozzanatot, amikor a 2024-es Magyar Nagydíjon önzetlenül átadta a győzelmet Oscar Piastrinak.
A világbajnoki címvédő a Beyond the Grid podcastban beszélt a Brit Nagydíj előtt karrierje elmúlt néhány évéről, amely időszak során csapata és ő is az F1 csúcsára ért, hiszen a McLaren már 2024-ben, majd 2025-ben is megnyerte a konstruktőri világbajnokságot, Norris pedig tavaly ezt megfejelte az egyénivel is, miután az egész szezonon át tartó csatát vívott csapattársával, Piastrival, valamint Max Verstappennel.
A McLaren ugyan idénre, az új szabályrendszer érkezésével kissé visszaesett, az első nyolc futam alatt még nem szerzett győzelmet, az istállón belüli egységben és a rövid domináns korszakban azonban Norris szerint kulcsszerepe van annak, hogy Piastrival a bajnoki csata hevében sem mérgesedett el közöttük a viszony. A két versenyző és az egyenlő bánásmódra törekvő csapat is rengeteget tett azért, hogy fennmaradjon ez a harmónia, az egészséges rivalizálás.
„Nagyon kevés kell hozzá, hogy rossz irányba mozduljon el egy csapattársi kapcsolat. Lehet szó akár arról, hogy visszatartunk információkat, hazudunk vagy nem tartjuk magunkat ahhoz, amit a verseny előtt mondtunk. Nagyon jó példa a budapesti eset két évvel ezelőttről” – mondta Norris a beszélgetés során.
Idézzük gyorsan fel, mi történt a 2024-es Magyar Nagydíjon, amire a címvédő utal: a versenyt Piastri vezette, első F1-es futamgyőzelme felé tartott, ám a McLaren az ilyenkor szokásoshoz képest változtatott a bokszkiállások sorrendjén: nem Piastri, hanem Norris kapta meg az elsőbbséget a második kerékcserénél, méghozzá abból a megfontolásból, hogy így biztosítsák, Norris nem veszít pozíciót az őt közelről üldöző Lewis Hamiltonnal szemben.
A terv működött, a korábbi kerékcseréjének köszönhetően viszont Norris a bokszban átugrotta Piastrit, és a csapat úgy találta igazságosnak, ha az ausztrál nyeri meg a futamot, így csapattársának elengedésére kérte Norrist. A brit ennek kisvártatva eleget tett, három körrel a leintés előtt átadta a győzelmet érő vezetést Piastrinak.
Norris mai értékelése szerint az a mozzanat nem csupán egy szép gesztus volt, hanem alapjaiban határozta meg a McLarenen belül a pilóták és a vezetőség közötti viszonyt. Szerinte akkori tettének olyan messzemutató hatása volt, hogy anélkül egyetlen világbajnoki címet sem nyert volna a McLaren az elmúlt években.
„Vezettem a versenyt, és nagyon sokan mondták, hogy a helyemben ők nem engedték volna vissza [Piastrit]. Nagyon könnyen megtehettem volna, hogy megtartom a vezetést és megnyerem a versenyt. Biztosan vannak, akik ezt élvezték volna, de én tényleg nem lettem volna képes együtt élni ezzel a gondolattal életem hátralévő részében” – vallotta be Norris.
Arra a kérdésre, hogy egy ellenkező döntés a Piastrival való viszonyára is rányomta volna-e a bélyegét, így felelt:
„Ez 100%. A csapat nem lenne ugyanaz, mint ami ma. Valószínűleg nem nyertük volna meg a konstruktőri bajnokságot az elmúlt két évben, amiből alighanem az következett volna, hogy én sem nyerem meg az egyénit tavaly. Szóval ennyire könnyen félre tudnak siklani a dolgok a Forma–1-ben. Szerintem ha megnyerem azt a versenyt, a McLaren nem érte volna el ezeket a sikereket az elmúlt két évben.”
