Lando Norris reagált a McLarenek szárnyának állítólagos hajlékonyságát bemutató legújabb videóra, és egyúttal üzent a gyanakvóan nyilatkozó Max Verstappennek is: szerinte a Red Bull álszent, hiszen maguk is feszegetik a technikai szabályok határait.
A Bahreini Nagydíj hétvégéje előtt kezdett el terjedni a közösségi médiában egy videó [alább a cikkben], amely szándéka szerint azt hivatott szemléltetni, hogy a McLaren hátsó vezetőszárnyán nagy sebesség mellett egy a légellenállást javító rés nyílik, szemben a Red Bulléval.
A videóra Szahírban Max Verstappen is reagált: „Nem én hozom a szabályokat, és nem is az én feladatom, hogy betartassam őket. Bizonyára nagyon sokan látják azt, amit én is, de ez van. Tudom, hogy mi történik, de csak a saját autónkra koncentrálok, hiszen ez az egyetlen, amit tehetek” – fogalmazott a holland.
Újabb videón hajlanak a szárnyak, Verstappenék gyanakodva figyelik
A hátsó szárnyakra vonatkozó hajlékonysági teszteket a szezon előtt, majd az első futam tapasztalatai nyomán is szigorította az FIA, de Norris elmondása szerint emiatt a McLarennek nem kellett módosításokat végrehajtania az autóján. A júniusi Spanyol Nagydíjtól, a szezon kilencedik futamától az első vezetőszárnyak terheléses tesztjeire is új szabályok vonatkoznak majd, ami Christian Horner korábbi sejtése szerint már nagyobb átrendeződéseket is hozhat a mezőnyben.
„Teljes mértékben betartjuk a szabályokat, jó munkát végzünk. A Red Bullnak is rengeteg ideje volt, hogy megcsinálja ugyanezt, de nem tette. Szerintem inkább jobban kellene dolgozniuk ahelyett, hogy mindenféle dolgok miatt panaszkodnak” – adott tanácsot a riválisnak Norris.
Yeah the season definitely starts in Spain, McLaren is a monster when it comes to wing flex pic.twitter.com/E9JT4V0XVI
— Cytrus 🍋 (@cytrusf1) April 9, 2025
„Tiszteletben tartjuk az FIA munkáját, és örülünk, hogy igyekeznek helyreigazítani dolgokat, mert mi sem szeretnénk, hogy bárki is megsérthesse a szabályokat. A legutóbbi szigorítás minket nem érintett. Nem tudom, hogy a következő majd fog-e, de temérdek terület van, ahol a Red Bull feszegeti a határokat ugyanennyire. Szóval mi is beszállhatnánk ebbe a játszmába, de inkább magunkra figyelünk ahelyett, hogy másokra panaszkodjunk.”
A brit egyúttal a közösségi médiában terjedő, az autók tévéközvetítéshez használt fedélzeti kameráinak felvételeit használó videó pontosságát is megkérdőjelezte, szerinte avatatlan szemeknek hiba ezekből bármilyen következtetést levonniuk.
„Honnan tudják, hogy a hátsó szárny hajlik? Nem tudják. Lehet, hogy az egész autó mozog. Az emberek előállhatnak különféle elméletekkel, de valójában fogalmuk sincs arról, hogy mi történik” – mutatott rá Norris, akit az ESPN idéz.
Alonso ferraris keserűségét idézi Verstappen, a McLaren főnöke be is szólt neki