back to top
KezdőlapFormula 1Ötperces első edzést zárt az élen Bottas a nem működő kamerák miatt

Ötperces első edzést zárt az élen Bottas a nem működő kamerák miatt

-

Szürreális eseménytelenségbe torkollott a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzése, a Pierre Gasly leállása miatt korán belengetett piros zászlós jelzést ugyanis a hatvan perc lepergéséig már fel sem oldották – szokatlan technikai hiba volt ennek az oka, amiért a montreali szervezők a felelősek.

Bár az előrejelzések szerint az eső is jó eséllyel rátörhet majd a Forma-1-es mezőnyre a hétvége során, az első szabadedzés még száraz időben, 22 °C-os hőmérséklet mellett kezdődött meg helyi idő szerint 13:30-kor. A kedvező körülmények dacára azonban végül mégis szinte teljes eseménytelenségbe fulladt az egyórás gyakorlási idő.

A piros zászlók nagyon gyorsan megjelentek, hiszen Gasly Alpine-ja már öt perc elteltével megállt a 8-as kanyarban. A francia autója lekapcsolt és némi próbálkozás után sem tudta azt újraindítani a pilóta, így a versenyirányítás hamarosan kénytelen volt leállítani az edzést.

Tizenkét versenyző már ez idő alatt is jegyzett mért kört, az élen ekkor Valtteri Bottas állt 1:18,728-as idővel, megelőzve az Aston Martin pilótáit, Lance Strollt és Fernando Alonsót.

Gasly autója közel állt egy nyíláshoz a pálya szélén, így hamar biztonságos helyre tolták azt a sportbírók, ám a piros zászlók csak nem akartak eltűnni, amit egyre nagyobb értetlenkedés fogadott. A Mercedes már ki is küldte autóit a bokszutca végére, várva a zöld jelzés megjelenésére, ám hamarosan vissza kellett tolniuk Lewis Hamiltont és George Russellt a garázsba, az FIA-tól ugyanis értesítés érkezett arról, hogy a pályára hajtási tilalom határozatlan ideig még érvényben marad.

Már majdnem az edzésidő felénél jártunk, amikor a versenyirányítás a széles nyilvánosságot is tájékoztatta a szokatlan késlekedésről. Gasly megállásának már semmi köze nem volt a piros zászlóhoz, az történt ugyanis, hogy a zárt CCTV kamerarendszer felmondta a szolgálatot. Az FIA ezen álló kamerák képeit használja ahhoz, hogy azonnal tudomást szerezzen a pályán történt bármilyen incidensről, a felvételek hiányában pedig biztonsági okokból nem engedhették útjára a mezőnyt.

A kamerarendszer működtetése a kanadai szervezők feladata, akik hiába dolgoztak a probléma megoldásán, nem sikerült helyreállítaniuk a rendszert, mire az edzés 60 perces időtartama lepergett. A csapatok és a nézők így kénytelenek voltak végignézni az idő múlását, az első edzés szinte teljes tétlenséggel ért véget. Az eredménylista élén tehát meglepetésre Bottas neve maradt, a Red Bullok és a Ferrarik is megtettek egy-egy mért kört, a Mercedesek viszont nem – de ezek az eredmények természetesen irrelevánsak a hétvége további részét illetően.

Kompenzálásként az FIA már az edzés ideje alatt döntést hozott arról, hogy a második gyakorlás időtartamát fél órával megnyújtják, így az közép-európai idő szerint a tervezettnél fél órával korábban, 22:30-kor kezdődik és éjfélig tart majd.

Ha a belső kamerarendszer nem is működött, a televíziós kamerák operatőreinek legalább volt idejük a pálya körül kószáló összes mormotát felfedezniük.

Az első szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 1:18.728 3
2 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 1:19.175 0.447 3
3 Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 1:19.807 1.079 3
4 Sergio Pérez Red Bull-Honda RBPT 1:20.154 1.426 3
5 Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 1:20.231 1.503 3
6 Oscar Piastri McLaren-Mercedes 1:21.496 2.768 3
7 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:24.045 5.317 3
8 Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 1:24.336 5.608 3
9 Zhou Guanyu Alfa Romeo-Ferrari 1:24.961 6.233 3
10 Carlos Sainz Ferrari 1:25.991 7.263 3
11 Charles Leclerc Ferrari 1:26.809 8.081 3
12 Nyck de Vries AlphaTauri-Honda RBPT 1:32.274 13.546 3
13 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 2
14 Lando Norris McLaren-Mercedes 2
15 Pierre Gasly Alpine-Renault 1
16 Alexander Albon Williams-Mercedes 1
17 Logan Sargeant Williams-Mercedes 2
18 Esteban Ocon Alpine-Renault 0
19 Lewis Hamilton Mercedes 0
20 George Russell Mercedes 0