KezdőlapFormula 1Perez bejelentette, amit már amúgy is tudunk

Perez bejelentette, amit már amúgy is tudunk

-

Sergio Perez ma estére ígért bejelentését nagyon várta a közönség. Magyar idő szerint 18:30-kor kezdődött volna, azonban nagyjából háromnegyed órát csúsztak, mert a mexikói versenyző a Netflixnek nyilatkozott.

Arra lehetett számítani, hogy bejelenti, hol folytatja 2021-ben, aláírt-e a Red Bullhoz.

Az online bejelentkezés során Perez spanyolul kommunikált, és valójában semmi olyat nem mondott, ami nem volt már eddig is világos. Csupán azt erősítette meg, hogy két opciója van: vagy Red Bull szerződés, vagy kihagyja a 2021-es szezont, és bízik benne, hogy 2022-re újra lesz helye.

Annyit mondott még el a versenyző, hogy más bajnokságok nem érdeklik, illetve a Red Bull azt közölte vele, hogy csak Abu Dhabi után fognak dönteni.

Azonban ha versenyzői ülést nem is kap 2021-re, azt vállalná, hogy egy nagy csapatnál tartalékversenyző legyen. Erről azonban biztosan egyeztetni kellene még, mert ebben az esetben az összes versenyen nem szeretne jelen lenni.