Oscar Piastri nem az a fajta F1-es versenyző, aki szeretne a figyelem középpontjában lenni, az ünneplései is meglehetősen visszafogottak, ám a Miamiban szerzett győzelme után mégis mintha valamiféle tánclépéseket tett volna a parc fermében. Utólag felfedte, miről is szólt ez az egész.
Miután learatta a gratulációkat a McLaren csapattagjaitól, Piastri az alábbi, néhány másodperces produkciót mutatta be a kamerák előtt, majd elsétált a mérlegelésre.
oscar??? 😭 pic.twitter.com/pjGr1398j5
— Lili ⁴ 🪩 (@lilisdsigns) May 4, 2025
Piastri eddigi hat F1-es futamgyőzelme alapján a sportág valaha volt egyik legvisszafogottabb ünneplőjének tűnik, és később a sajtótájékoztatón tiszta vizet is öntött a pohárba: a furcsa produkcióval nem saját kútfőből állt elő, hanem a Minnesota Vikings amerikaifutball-csapat 25 éves elkapója, Justin Jefferson kedvéért tette, ez ugyanis az ő védjegyévé vált mozdulatsor.
„Tudtam, hogy meg fogom kapni ezt a kérdést! Ez egy kísérlet volt a griddyre, és ahogy mindenki láthatta, egy elég gyenge. Csütörtökön találkoztam Justin Jeffersonnal, aki világhírűvé tette a griddyt, én pedig voltam olyan hülye és belementem a fogadásba, miszerint ha megnyerem a versenyt, bemutatom ezt az ő tiszteletére.”
Videós nyoma is maradt annak, ahogy a hétvége elején Jefferson megmutatja Piastrinak a griddyt, majd ráveszi erre az ígéretre:
Aquí el origen del bailecito de Piastri.
Se llama Griddy y se lo enseñó Justin Jefferson, receptor de los Minnesota Vikings.pic.twitter.com/To0fsB4XyC https://t.co/pgBdFfgP2s
— 🏁【 Alerta F1 】🏁 (@AlertaF1) May 4, 2025
„Az időmérő után azonban nem gyakoroltam, mert biztos voltam benne, hogy nem lesz rá szükség. A levezető körben tudatosult bennem ez a dolog, így élőben, a kamerák előtt próbálkoztam meg vele először. Tartottam magam a fogadáshoz, de ez volt az egyetlen alkalom, hogy ezt láthatták tőlem. Sok fénypontja volt már az idei szezonnak, de ez semmiképpen nem tartozik közéjük” – fogalmazott Piastri, aki korábbi győzelmeit mind az első sorból rajtolva szerezte, most viszont negyedikként indulva állhatott fel a dobogó tetejére.
Itt megnézhető, hogyan fest az igazi griddy, ha azt egy szakértő, maga Jefferson adja elő:
#Vikings Justin Jefferson with the EXTRA LONG Griddy for #Packers CB Jaire Alexander 💀
pic.twitter.com/TDxMzeYCJ9— The Purple Persuasion (@TPPSkol) September 29, 2024
Győzelme ellenére Piastri nem volt teljesen elégedett a hétvégi teljesítményével, de azért amikor arról kérdezték, mely területen kell a legtöbbet fejlődnie, egyértelmű volt számára a válasz: „Az ünneplések, határozottan ez áll most a lista élén.”
„Most végül is nyertem, de összességében elég kicsi az esélye a győzelemnek a negyedik helyről rajtolva. Ma sok mindent jól csináltam, de szükségem volt a jó szerencsére és egy nagyon gyors autóra is. Nem akarok minden vasárnap erre alapozni.”
Ha a griddy nem is tér vissza az F1-es versenyhétvégék paddockjába, egy korábbi népszerű ünneplési stílus 19 év után tűnt fel nemrég ismét: