back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen: Nincs kész tervem a visszavonulásom utánra

Räikkönen: Nincs kész tervem a visszavonulásom utánra

-

Kimi Räikkönennek jelen pillanatban nincsen terve, hogy miként tovább a Forma-1-et követően. A Jégember hozzátette, hogy a jövőbeli tervjeiben a családja is fontos szerepet fog majd vállalni.

2007 világbajnoka a szerdai nap jelentette be az Instagram oldalán, hogy az idei szezont követően nem folytatja tovább a Forma-1-ben és visszavonul. A finn legenda szerint „itt az ideje új dolgokba fogni”, azonban a Holland Nagydíj előtti sajtónapon elárulta, hogy jelen pillanatban nincs terve a folytatásra.

„Nem, nincsen tervem” – válaszolta a motorsport.com újságírójának kérdésére. „Nem szeretnék még dönteni, ugyanis az elmúlt 18-19 évben a két év kihagyásomon kívül maximálisan a Forma-1-ről szólt. Emiatt pedig egy fix beosztásom volt mindig, ami miatt nem sok mindent csinálhattam, amit szerettem volna. Ezt pedig nem szeretném.”

„Nem sietős a dolog, sőt még nem is igazán gondolkodtam rajta igazán. Nyilvánvalóan adódnak néha alapján olyan lehetőségek, amikre nem minden nap csaphat le az ember. Azonban jelen pillanatban semmi olyan nincsen, ami komolyabban érdekelne vagy ami lázban tartana.

Räikkönen először a 2009-es szezon után hagyta el először a Forma-1-et, miután megérkezett a Ferrarihoz Fernando Alonso 2010-re és a finn pilótának vagy a csapattárs Felipe Massának mennie kellett. Végül ő távozott és a 2012-es visszatéréséig megfordult a WRC-ben és a NASCAR-ban is többek között.

Räikkönen hozzátette, hogy „ha tudná, akkor nagyon szívesen elárulná azt a nagyvilágnak, hogy hol folytatja a már két évtizede tartó pályafutását”, de „jelen pillanatban szeretné élvezni majd a szabadságot és azt, hogy nem egy fix beosztás alapján kell élnie a mindennapi életét.”