szombat, július 2, 2022
F1 - 🇨🇦 Kanadai Nagydíj
F1 - 🇬🇧 Brit Nagydíj
DTM - 🇮🇹 Imola 1. verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 1.verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 2.verseny
FE - 🇲🇦 Marrakesh E-Prix
ETCR - 🇪🇸 Jarama A döntő
F3 - 🇬🇧 Silverstone sprintverseny
KezdőlapFormula 1Rajtbüntetést kapott Pérez a Räikkönennel való ütközéséért

Rajtbüntetést kapott Pérez a Räikkönennel való ütközéséért

-

A stewardok rajtbüntetéssel sújtották Sergio Pérezt a második szabadedzésen történt incidense miatt.

A mexikói versenyző már szerdán a reflektorfénybe került, miután a közösségi médiás felületein bejelentette, hogy jövőre már nem a Racing Point pilótája lesz. A következő napon a rózsaszín csapat Sebastian Vettel érkezését erősítette meg, míg a 30 éves versenyző jelenleg “állást keres” magának.

Az események azonban a pályán is Pérez mellé szegődtek, ugyanis a második szabadedzésen, miután kihajtott a bokszutcából Kimi Räikkönent találta meg. Az ütközést követően a finn a kavicságyon keresztül érkezett vissza a pályára, ám a versenyzésre kijelölt terült tele volt törmelékkel, így piros zászlós szakasz következett.

-Hirdetés-

A versenyfelügyelők beidézték a pilótákat, és a rendelkezésükre álló felvételek alapján Pérezt találták bűnösnek. A Racing Point versenyzője egy helyes rajtbüntetéssel lett így gazdagabb:

-Hirdetés-

,,A 11-es rajtszámú versenyzőt (Pérez) figyelmeztette a csapata, hogy a bokszutca elhagyása után a 7-es (Räikkönen) illetve a 23-as rajtszámú pilótát (Albon) fogja megközelíteni. Az 1-es kanyarban megkapta a kék zászlós figyelmeztetés, továbbá a tükrében láthatta a 7-es számú autót. A versenyző (Pérez) azzal védekezett, hogy a bokszutca kijárata nagyon hosszú, így mikor utolérte a 7-es konstrukciót, már nagy tempóval haladt, és nem tudott másképp a kanyarra fordulni. A büntetés meghozatala során a stewardok figyelembe vették a korábbi edzéseken történteket, pontosabban Valtteri Bottas (2019 Abu Dhabi – megrovás) és Sebastian Vettel (2015 Bahrein – nem volt büntetés) esetét. Elismerjük azt, hogy fennállnak enyhítő körülmények, így a szokásos három rajthelyes büntetést leredukáljuk egy 1 pozíciós hátrasorolásra. Mindazonáltal a szankciót teljesen jogosnak tartjuk, ugyanis a 11-es rajtszámú autó a bokszutcából hajtott ki, míg a 7-es épp gyors körön volt, így a felelősség az előbbi versenyzőt terheli.” -áll a hivatalos közleményben.

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek