16.5 C
New York
péntek, január 31, 2025
KezdőlapFormula 1Ralf Schumacher coming outja összetörte volt feleségét, az expilóta szerint volt neje...

Ralf Schumacher coming outja összetörte volt feleségét, az expilóta szerint volt neje hazudik

-

Ralf Schumacher a közösségi médiában reagált volt feleségének kemény szavaira. Cora Brinkmann úgy érzi, volt férje kihasználta, és az egész házasságuk hazugság volt.

Mióta Ralf Schumacher júliusban bejelentette, hogy meleg, rengeteg támogatást kapott a közösségi médiában a bátorságáért, többek között fia, David Schumacher is szívhez szóló szavakkal állt ki mellette. A Toyota, a Williams és a Jordan korábbi F1-es pilótájának exfelesége azonban a jelek szerint nem tartozik a támogatók közé, a Der Spiegelnek ugyanis nemrég egy interjúban az alábbi mondatok hagyták el a száját.

„Bárcsak Ralf velem is közölte volna mindezt, vagy legalább szólt volna, hogy erre a bejelentésre készül. Versenyzői pályafutása közben keringtek róla furcsa pletykák a paddockban, kérdeztem is annak idején, hogy mi ebből az igazság, de ő mindvégig tagadott. Sőt, azt mondta, képzelődöm, és menjek el pszichiáterhez. Ám ezek a pletykák az évek során egyre erősebbek lettek. Olyannyira, hogy már nem tudtam eldönteni, képzelődöm, vagy tényleg meleg a férjem, és kezdtem kicsit megbolondulni, de Ralf végig tagadott, én pedig vakon bíztam benne, az ő szava nekem szentírás volt” – nyilatkozta a Ralf Schumacherrel 2001 és 2015 között házasságban élő Cora Brinkmann.

Ralf Schumacher, Cora Schumacher, 2003
Ralf és Cora 2003-ban / Fotó: BMW Picture by John Townsend

A 49 éves expilóta volt felesége ezután elmondta, ő is Ralf július 14-i Instagram-posztjából tudta meg, hogy exférje meleg. „Ez a hír olyan volt nekem, mint tőrdöfés a szívembe. Tizennégy évig voltunk házasok, született egy gyerekünk, szerelmes voltam Ralfba. Most úgy érzem, hogy mindvégig csak kihasznált, és az egész házasságunk ordas nagy hazugság volt. Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem. Ha meleg, nem szerethetett” – jelentette ki.

Cora állítását, miszerint korábban nem tudott Ralf melegségéről, azonban igencsak megkérdőjelezi az expilóta által a minap közzétett Instagram-poszt, amelyhez a következő szöveget írta. „Szeretném tisztázni, hogy Cora gratulált nekünk 2023 szeptemberében (kora októberben), mert azt gondolta, hogy összeházasodtunk. Ő is boldog volt, mint az az Etienne-nek küldött üzenetéből látszik. Sajnálatos Etienne-re és rám nézve, hogy [Cora] ennyi hazugságot terjeszt. Mindketten csak békére és nyugalomra vágyunk.”

Schumacher ezt párja, Etienne telefonjából származó WhatsApp-beszélgetés képernyőfotója mellé írta. A beszélgetésben Cora írt rá Etienne-re azzal, hogy azt hallotta, összeházasodtak, amit Etienne cáfolt, mire Cora azt felelte, akárhogy is van, örül nekik.

Ralf Schumacher megmutatta szerelmét – közeli barát árult el részleteket a kapcsolatukról

- Hirdetés -
[adrotate group="10"]