back to top
KezdőlapFormula 1Russell kikövetkeztette: „Betegen gyorsabb vagyok!”

Russell kikövetkeztette: „Betegen gyorsabb vagyok!”

-

Panaszáradat a Mercedesnél a 2023-as F1-es szezon utolsó időmérőjét követően, még George Russell sem teljesen elégedett a negyedik rajthelyével, miközben Lewis Hamilton és Toto Wolff már belefáradt a magyarázkodásba.

Amikor Carlos Sainz a Q1-ben búcsúzott az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, a Mercedesnél javulni érezhették esélyeiket a konstruktőri második hely megtartására, ám a 11. hellyel aztán Hamilton is az ideálisnál gyengébb rajthelyet szerzett, a Q3-ban pedig Charles Leclerc két pozícióval Russell előtt végzett, a csata így a két gyári istálló között még mindig teljesen nyitott.

Russell azáltal, hogy legyőzte Hamlitont, 11:11-re egyenlítette ki az idei időmérős mérleget csapattársával szemben. Az ifjabbik brit Las Vegasban is a második sorból rajtolt, és ő sem igazán érti, mire vélje erősödő formáját, hiszen mint azt most elárulta, egészségileg eléggé megviselte őt a hosszú szezonhajrá.

„Már két hete elég beteg vagyok, eközben viszont nagyon-nagyon gyors voltam. Talán sűrűbben kellene betegnek lennem, mert ebben az elmúlt két hétben rendívül komfortosan éreztem magam az autóban” – mondta el különös meglátását Russell a Sky Sportsnak.

Az időmérő eredménye kapcsán azonban vegyesek az érzései: „A hétvége előtt simán elfogadtam volna a negyedik rajthelyet, de a mai edzés után már nem, hiszen annak minden körében mi voltunk a leggyorsabbak.”

Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

„A dobogóért akarok harcolni, hogy jó szájízzel fejezzem be a szezont. Csak egy átlagos versenyként fogom kezelni, és úgy hiszem, hogy a McLarenhez és Charles-hoz viszonyítva is erős a tempónk.” Russell idei szezonja eredményesség szempontjából jóval kevésbé volt sikeres, mint a tavalyi: míg 2022-ben nyolc dobogós helyet szerzett, addig idén még csak egyetlen egyet, Barcelonában.

Hamilton zsinórban a második hétvégén nem jutott be a Q3-ba az időmérőn, ilyen pedig 2014 óta nem történt vele.

„Nem éreztem jól magam az autóban, küszködtem a balansz megtalálásával – mondta a hétszeres bajnok. – Nincsenek válaszaim, ez most már egyszerűen csak ilyen. Azonos módon állítjuk be az autóinkat, de aztán arra mégsem azonosan reagálnak, szóval az én oldalamon valami nincs rendben.”

A Mercedes csapatfőnöke, Wolff is csak Hamilton utóbbi hetekben ismételt sóhaját tudja visszhangozni, türelmetlenül várva a szezon végét.

„Magasabbak voltak az elvárásaink, de már elegem van abból, hogy mindig magyarázgassam, miért nem állnak össze a dolgok. Örülök, hogy ez volt a szezon utolsó időmérője, jövőre pedig új autónk lesz” – zárta rövidre az időmérő értékelését a csapatvezető.