back to top
KezdőlapFormula 1Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa

Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa

-

Peter Windsor szerint a Japán Nagydíjon George Russell megmutatta, miért nem akart új csapattársa Lewis Hamilton.

A Mercedes versenyzői a futam első felében egymás ellen kakaskodtak, majd a verseny végén csapatutasításra is sor került. Az eltérő taktikán autózó pilóták közül a 24 éves versenyző volt előrébb, ám ő egy kiállást teljesített, így sokkal kopottabb abroncsokkal versenyzett. Emiatt Russell alkalmazta volna Sainz szingapúri taktikáját, és azt a javaslatot vetett fel a csapatnak, hogy a hétszeres világbajnok maradjon mögötte, és a DRS segítségével védekezzék ki a Ferrari spanyolját.

A csillagosok el is gondolkodtak az ötleten, de Toto Wolff a távolban elrendelte a csapatutasítást. Russell elengedte Hamiltont, míg Sainz megelőzte a fiatal brit versenyzőt. A futam után egyik pilóta sem szólt semmit a csapatrádión, sőt oda sem mentek a másikhoz gratulálni és kezet fogni.

Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

A Ferrari és a Williams egykori csapatmenedzsere szerint Russell érkezése megváltoztatta a dinamikát a csapatban, és versenyhelyzetet teremtett a Mercedesen beül. 2021 végén a 38 éves versenyző tudta, hogy milyen csapdákat rejt ifjú honfitársa érkezése, így az egyensúly megőrzése érdekében inkább a finn pilóta maradását támogatta.

„Látszik, hogy van némi feszültség és harag kettőjük között, ami nagyon nem jó. Korábban már feltettem a kérdést: mi lesz velük, ha a bajnoki címért küzdenek? Ha 2024-ben komolyabb helyezésekért megy a vita, hogyan fogja kezelni ezt az egyenlőtlenséget a csapat? Lewis (Hamilton) mindig is meg akarta tartani Valtterit (Bottas). Nem feltétlenül azért, mert jól kijött vele, hanem általa egyensúly uralkodott a Mercedesnél. Ezt ő is érezte. Ugyanez a helyzet Max Verstappennel és Sergio Pérezzel. A Japán Nagydíjon ez a dinamika még jobban felszínre került” – magyarázta álláspontját Windsor a Youtube-csatornáján.