back to top
KezdőlapFormula 1Sajtó: Sainz döntött, ehhez a csapathoz szerződik 2025-ben

Sajtó: Sainz döntött, ehhez a csapathoz szerződik 2025-ben

-

Hónapok óta zajlik a találgatás, hogy Carlos Sainz hová szerződik 2025-től, az F1-Insider.com szerint pedig a spanyol már döntött. 

Carlos Sainz jövője a 2025-ös F1-es pilótakeringő egyik nagy kérdése. Kezdetben úgy tűnt, hogy a Ferrarinál létszám felettivé váló versenyző az Audihoz igazol, de a neve felmerült a Mercedesnél is – ráadásul kétszer, hiszen nemrég újra előtérbe került az esetleges leigazolása, de mostanra úgy néz ki, Andrea Kimi Antonelli lesz Hamilton utódja –, miközben a Williamsszel is tárgyalt, sőt, állítólag kész ajánlatot is elé tettek. Az F1-Insider.com úgy tudja, hogy a háromszoros futamgyőztes végül a grove-i istálló mellett tette le a voksát, aminek több oka is van.

A legfontosabb talán az, hogy a Williams hajlandó volt csupán egy éves szerződést kínálni neki opcióval a hosszabbításra, ami azt jelenti, hogy Sainz játékban marad a 2026-os szabályváltozások első évére, és amennyiben a Red Bullnál vagy a Mercedesnél üresedés lesz, lecsaphat valamelyik ülésre. A lap szerint a Williams volt az egyetlen csapat, amely hajlandó volt belemenni ebbe a feltételbe.

Idősebb Carlos Sainz és ifjabb Sainz unokatestvére, Carlos Onoro Sainz éppen kifelé tart a Williams motorhome-jából a Belga Nagydíj pénteki napján:

Ráadásul a grove-iak a hírek szerint azt is megengedték Sainznak, hogy amennyiben már 2025-re lehetősége nyílik a Red Bull/Mercedes kettős valamelyikéhez igazolni, szabadon megteheti, azaz ebben az esetben nem kell a Williamshez szerződnie. Emellett állítólag évi 10 millió euró körül kereshet, ami nem rossz az ő helyzetében. Az F1-Insider szerint hamarosan a bejelentés is megtörténhet, miután a pilóta édesapját, idősebb Carlos Sainzot és menedzserét, egyben unokatestvérét, Carlos Onoro Sainzot látták pénteken a Williams motorhome-jába menni egy találkozóra James Vowles-al.

Amennyiben a Ferrari pilótája valóban a Williamshez megy, azzal biztossá válik, hogy az Audi és az Alpine is lemondhat róla, azaz a franciáknak így biztosan találniuk kell valakit 2025-re, míg a jövőre még Sauber néven versenyző leendő Audi vagy megtartja a Valtteri Bottas/Csou Kuan-jü kettős egyikét, vagy szintén új versenyző után néz a már szerződtetett Nico Hülkenberg mellé. Mivel mindkét istállónál felmerült Mick Schumacher neve, Sainz döntése a hétszeres világbajnok fiának is kedvező lehet.

Sainz logikája: Jobb vagyok Hamiltonnál, de ő a valaha volt egyik legjobb