back to top
KezdőlapFormula 1Seidl: Mindkét autónak pontokat kell szereznie a versenyhétvégéken

Seidl: Mindkét autónak pontokat kell szereznie a versenyhétvégéken

-

Andreas Seidl elmondta, ha meg akarják tartani az előnyüket a Ferrarival szemben, akkor mindkét autónak pontokat kell gyűjtenie.

Daniel Ricciardo egyelőre nem igazán találja a ritmust újdonsült csapatánál. Míg Lando Norris eddig minden futamon pontot szerzett, addig a 31 éves pilóta teljesítménye korántsem volt olyan konzisztens. Ugyan az elmúlt versenyhétvégék során mutatkozott némi javulás az ausztrálnál, ám a Stájer Nagydíj kapcsán alább hagyott a lendület.

A wokingi istálló viszont ádáz csatát vív a Ferrarival a konstruktőri tabella harmadik helyéért, így nem engedhetik meg maguknak azt, hogy elszalasszák a lehetőségeket:

,,Daniel (Ricciardo) is csalódott volt amiatt, hogy az elmúlt futamokon mutatott fejlődését nem tudta folytatni. Viszont az, hogy ugyanazon a pályán fogunk versenyezni, mint a múlt héten, remek alkalmat kínál a tanulásra. Szeretnénk ugyanis ellenőrizni azt, hogy sikerült-e a megfelelő következtéseket levonnunk.” – nyilatkozta Andreas Seidl a Marcanak.

A McLaren csapatfőnöke ugyanakkor érzékeltette azt is, hogy, az elkövetkezendő hétvégéken Ricciardónak is pontot kellene szereznie:

,,A mostani csatát elnézve, egyértelmű az, hogy minden hétvégén pontokat kell szereznünk, mindkét autóval.”

A Ferrarit ugyanakkor nem igazán izgatja a brit istállóval folytatott csatája. A Scuderia inkább 2022-re koncentrál már:

,,Mennyire fontos számunkra az, hogy több pontot szerezzünk a McLarennél? Hát nem nagyon. Már a szezon elején is hangoztattam, hogy idén az a fő feladtunk, hogy javuljunk minden területen és így felkészüljünk a következő szezonra.” – jelentette ki Mattia Binotto.