back to top
KezdőlapFormula 1Több szempontból is kiverte a biztosítékot az új F1-es naptár

Több szempontból is kiverte a biztosítékot az új F1-es naptár

-

Csak pár órával a szavazás előtt értesítették az F1-es csapatokat az új naptárról, amit annak ellenére szavaztak meg, hogy még nem fogadták el azt.

A nemrégiben történt bejelentés szerint 24 futamból áll majd a 2023-as királykategóriás menetrend. Ehhez a Motorsport Világtanács, az FOM és a csapatok beleegyezése is szükséges.

Utóbbiak azonban csak három órával a szavazás előtt értesültek arról, hogy mi is történik majd, alig volt idejük reagálni.

A fő problémát a szezon későbbi részében található tripla hétvége (Egyesült Államok, Mexikó, Brazília) jelenti. Erre ugyanis még nem mondott igent az F1 10 konstruktőre. A gpfans.com szerint ugyan beleegyeznek majd.

Az FIA azonban nem a legjobban kommunikálta le a történteket, hiszen hamarabb jelentették be, minthogy biztosították volna a menetrend összes feltételét.

A Monacói Nagydíj új szerződését is így, egy utólag és sietve történt bejelentéssel erősítették meg, addig kétséges volt a futam sorsa.

Érhető okokból a Kínai Nagydíj megrendezése sem végleges, itt azonban még nincs vége a problémáknak.

A frissen egy éves hosszabbítást aláíró Spa időpontját a nyári szünet elé hozták. Ezzel a pálya egy fontos versenyét, a 70 éve ugyanazon a héten lévő Spái 24 órást kényszerítették változtatásra. A dolog tovább is gyűrűzött, különböző sorozatokban összesen 14 versenyre volt hatással az F1 bejelentése.

Forrásgpfans.com