back to top
2025. április 15. 15:26
KezdőlapFormula 1Vasseur nyugtatja a Ferrari-rajongókat: a nagy lemaradás és a rossz eredmény nem...

Vasseur nyugtatja a Ferrari-rajongókat: a nagy lemaradás és a rossz eredmény nem számít

-

Ha nem abból indulunk ki, hogy Frédéric Vasseurnek saját elmondása szerint nem voltak elvárásai a szezonnal kapcsolatban, akkor határozottan kijelenthetnénk, hogy elvárások alatt teljesít a Ferrari a 2025-ös idény kezdetén. A csapatfőnök a tavalyi felíveléshez hasonló folytatásra is lát esélyt, bár azért nem annyira áll meg az analógia 2024-gyel összevetésben.

A Ferrari három nagydíjhétvége után még mindig dobogó nélkül áll idén, a négy nagycsapat közül egyértelműen csak a negyedik erőként mutatkozott eddig – Lewis Hamilton sanghaji sprintfutamon aratott győzelme pedig a csapat összes többi produkciója mellett egyelőre inkább csak anomáliának tekinthető.

Az istálló eddig mindössze 35 pontot gyűjtött össze, s máris 76 egységnyi lemaradásban van a listavezető McLarenhez képest, de még az egyetlen autóval pontokat szerző Red Bull is bőven előttük áll. És ez így lenne akkor is, ha a Kínai Nagydíj után nem zárják ki mindkét autójukat különböző technikai szabálytalanságok miatt, amivel 18 pontot buktak.

„Nem azzal töltöttem a telet, hogy elvárásokat fogalmazzak meg arról, hol kellene állnunk az első versenytől fogva – távolítja el magától az istálló jelenlegi formájával kapcsolatos számonkéréseket Vasseur, akit a planetf1 idéz. – Már Ausztráliába is azzal a hozzáállással utaztunk, hogy megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a rendelkezésünkre álló lehetőségekből.”

„Pontosan ugyanilyen szellemiségben kezdtük a tavalyi szezont is, és az első néhány verseny után, amikor még hat tizedmásodperces lemaradásban voltunk, sikerült felzárkóznunk az év során. Most is így kell hozzáállnunk. A hátrányunk mértéke nem számít, mint ahogy az eredményünk sem. A lényeg, hogy a következő héten jobb munkát végezzünk, növeljük az autóban rejlő potenciált, és javítsuk ennek kihasználását.”

Hamilton kitálalt: nem egyforma a két Ferrari, és az övé a lassabb

Vasseur elővette a tavalyi szezonkezdettel való összevetést, amit Charles Leclerc is fel szokott emlegetni reményeinek táplálásaként, ám azért nem igazán állítható párhuzamba a két év. Tavaly lényegesen eredményesebbek voltak és jobban álltak az első három nagydíj után, mint most. 2024-ben mindhárom futamról volt dobogójuk, egyet nyertek is, és 93 pontot halmoztak fel eddigre a konstruktőri tabellán úgy, hogy akkor még sprintfutamért járó extrák sem voltak ebben az időszakban. A Red Bull mögött a második helyen álltak, mindössze négy pont lemaradással. Vessük össze ezt a jelenlegi 35 ponttal, ami még a kizárások nélkül is csak 53 lenne, és ugyanígy konstruktőri negyedik helyet érne.

Még ha az aktuális leggyorsabb autóhoz mért lemaradásuk viszonylatában beszélnek is, ami tavaly tavasszal a Red Bull volt, idén pedig a McLaren, akkor is nagyon nem mindegy, hogy hány autót kell átugraniuk az erősorrendben és hány versenyzőt a tabellán, hogy ismét a bajnoki harcban találják magukat, ahogy az tavaly év végére történt.

„Minden területen fejlődnünk kell. De a legutóbbi vasárnaphoz képest máris javultunk, legalábbis műveleti oldalon, ami kezdésnek jó – beszélt az elég alacsonyra tett lécről Vasseur, arra utalva, hogy Sanghajjal ellentétben Szuzukában legalább már nem zárták ki a 4. és 7. helyen befutó autóikat. – Persze nem mondható ideálisnak ez a szezonkezdet, de messze még a vége.”

A jubiláló, Ferrari-rekordot döntő Leclerc lesújtóan értékelt a Japán Nagydíj után