Bár sűrű volt a versenyzők menetrendje a Las Vegasból Katarba történő utazással, Max Verstappen így is szakított időt egy görbe estére, miután a múlt hétvégén bebiztosította negyedik világbajnoki címét.
George Russell nyerte a Las Vegas-i Nagydíjat, de ő és csapata nem tartottak akkora ünneplést a verseny után, mint az 5. helyen célba érő Verstappen, aki ezzel behozhatatlan pontelőnyre tett szert az egyéni bajnokságban, és zsinórban negyedik évben lett az F1 legjobbja. Russellt Katarban arról kérdezték, tapasztalt-e valamit a Verstappen-féle buliból, miután ugyanabban a hotelben tartózkodtak az elmúlt hétvégén.
„Szerintem ő nem vett észre, de én láttam őt reggel 9-kor a bárban, amikor indultam a reptérre. Nem látott engem, mert már bóbiskolt” – fogalmazott Russell a Canal+ kérdésére.
Verstappen, aki szintén az interjúzónában tartózkodott ekkor, és hallotta a beszélgetést, közbevágott: „Nagyon szomjas voltam. És valahol már délután 5 óra volt” – próbálta kimagyarázni a korai italozást. Tegyük hozzá, nem egész éjszakás mulatozásba kell őt beleképzelni, hiszen az esti futam helyi idő szerint szombaton éjfél előtt ért csak véget, ezt követően pedig pár órát még a pályán tartózkodott, teljesítve kötelezettségeit a média és a csapata felé.
Russell azonban továbbra sem húzta ki fullánkját kollégája bőréből, és Verstappen kvalitásait kezdte sorolni, egy csipetnyi iróniával: „Profi autóversenyző, profi FIFA-játékos, profi padeljátékos és piás. Számos területen tehetséges!”
Mint apja, Jos Verstappen elbeszéléséből megtudhattuk, az új bajnok nem maradt már sokat a pult mögött Russell távozása után, hiszen neki is érdekében állt gyorsan repülőre szállni, hogy 11 órányi időeltolódásra szoktassa át a szervezetét a katari hétvége előtt – de közben azért beiktatott egy rövid megállót Amsterdamban, hogy felvegye anyját és testvérét.
Horner örül, hogy Verstappen nem játszotta el a másnaposokat
A Katari Nagydíj sprintidőmérője után Christian Hornert is kérdezték Verstappen vegasi ünnepléséről, mire a Red Bull csapatfőnöke a Másnaposok című filmmel példálózott, mondván azt hitte, a hollandnak is nyoma veszik majd a vegasi éjszakában, de szerencsére ez nem történt meg, és tigrissel sem kellett találkoznia a hotelban.
„Vegasban vb-címet nyerni jó és rossz is egyben. Félig arra számítottam, hogy eltűnik, mint egy bizonyos filmben, de aztán időben megjelent itt, Katarban – mondta Horner a Sky Sports-nak. – Jogosan ünnepelt a csapatból néhány sráccal és hölggyel, míg mi, többiek a repülőn ültünk vissza Európába, vagy rögtön ide. Mi az év végére tartogatjuk az ünneplést mindenkivel közösen. A hazaúton ittam egy pohár bort 40 ezer láb magasan, majd másnap reggel már az irodában voltam. Nem jelent meg egyetlen tigris sem, és Mike Tyson is boldognak tűnik, szóval minden jó.”
Még Verstappen nagymamájának is kijutott a vb-harc szenvedéseiből